Mesterházy Attila, az MSZP miniszterelnök-jelöltje programvitára hívta Orbán Viktort és a Fidesz szakpolitikusait - közölte Nyakó István, a párt szóvivője hozzátéve: az embereknek joguk van tudni, hogy a pártok milyen programmal vágnak neki a választásoknak. Egy demokrata nem beszél mellé - tette hozzá a szocialista politikus.
Mesterházy Attila a Fidesz elnökéhez intézett levelében kezdeményezte a programvitát. Konkrét helyet és időpontot is javasolt, így március 9-én a nyugdíjakról és a szociális kérdésekről, március 10-én az agrárkérdésekről, március 11-én pedig a gazdaság helyzetéről várják a szocialista szakpolitikusok a vitapartnereket.
Nyakó István ugyanakkor úgy látja: Orbán Viktort jobban érdekli a hatalom megragadása, mint a magyarok ügye. A mi oldalunkon áll egy fiatal felkészült politikus, a másik oldalon pedig a program nélküli vitakerülő, bujkáló Orbán Viktor - vélekedett a szocialisták szóvivője.
Az MSZP sajtótájékoztatóján Török Zsolt országgyűlési képviselő arról beszélt: a Fidesz és a Jobbik "egy tőről fakadt", illetve összenő, ami összetartozik. Már 2006 tavaszán is számos pontja volt az együttműködésnek, ami tetten érhető több sajtónyilatkozatban, illetve a parlamenti, majd ősszel az önkormányzati választásokon is - mondta a szocialista politikus, aki szerint az együttműködés azóta is folyamatos, hiszen számos polgármester nem is tudná vezetni települését a jobboldali-szélsőjobboldali együttműködés nélkül.
A Fidesz nem veszi fel a kesztyűt
"Az Önökkel folytatott terméketlen vitáknak lejárt az ideje" - írta a Fidesz Mesterházy Attila vitára hívó levelére válaszolva az MSZP-nek és a párt miniszterelnök-jelöltjének. "Az utóbbi évek kormányzati politikája szégyent hozott Magyarországra. Szégyent hozott, mert az ország és az emberek szolgálata helyett a politikai hatalmat visszaélésre és manipulációra használta: eltitkolta és meghamisította a gazdasági adatokat, ezzel pedig megtépázta Magyarország nemzetközi tekintélyét" - fogalmaztak a válaszlevélben, amelyet Szijjártó Péter, a párt elnöki stábjának vezetője juttatott el vasárnap az MTI-hez.
"Az új kormány első feladata ezért az lesz, hogy feltárja a magyar gazdaság valóságos állapotát, mi már erre összpontosítjuk erőinket, az Önökkel folytatott terméketlen vitáknak pedig lejárt az ideje. Nekünk az a dolgunk, hogy helyreállítsuk Magyarország tekintélyét és kijavítsuk az utóbbi évek hibáit, bárki követte is el azokat" - zárul a levél.




