Mesterházy Attila nyilvános szakmapolitikai vitára hívta ki Orbán Viktort, a Fidesz elnökét és a legnagyobb ellenzéki párt szakpolitikusait február 22-e és március 15-e közötti időpontra. Az MSZP kormányfőjelöltje nyolc témakörben indítványozza az érvek ütköztetését.
A szocialista miniszterelnök-jelölt mostani - immár harmadik - videóüzenetetét is a facebookos közösségi portálon tette közzé. Mesterházy Attila a YouTube videómegosztó oldalra feltöltött szerdai üzenetében, ahogyan korábban is, egy magyar zászló előtt állva beszél.
Az üzenetet közvetlenül Orbán Viktornak címezte, és nyolc témakörben javasolt vitát. Azt kérte a Fidesz elnökétől, hogy jelölje ki azokat a szakpolitikusokat, akik ezen időszak alatt hajlandóak vitatkozni a szocialistákkal. Ezek a témák meghatározóak és kiemelten fontosak Magyarország szempontjából, ezért meg kell, hogy tiszteljük a választókat azzal, hogy ezekről a témákról a nagy nyilvánosság előtt folytatunk párbeszédet, vitát - mondta a szocialista politikus.
Mesterházy Attila szerint vitázniuk kellene az gazdaságpolitikáról, a fejlesztéspolitikáról, a nyugdíjról illetve a szociális ügyekről, a kül- és nemzetpolitikáról, az egészségügyről, az oktatásról illetve a kultúráról, hétköznapok biztonságáról valamint az agráriumról és a vidékfejlesztésről.
A Fidesz szerint mielőtt Mesterházy Attila programvitát kezdeményez, előbb rendet kellene tennie a baloldalon, a pártjában és a fejében. „Először is tisztázzák Bokros Lajossal, hogy kettejük közül ki a baloldal jelöltje. Majd tisztázza azt, hogy kit is akar kihívni: a videón ugyanis szakpolitikusi vitát kezdeményez, míg az MSZP honlapján a videó mellett megjelent szöveg szerint Orbán Viktorral vitázna. Javasoljuk, hogy gondolja át még egyszer Mesterházy úr, hogy mit is akar valójában, és akkor térjünk vissza a dologra” – közölte Cser-Palkovics András,a Fidesz helyettes szóvivője.
Mesterházy Attila nem először üzen így Orbán Viktornak. Február 3-án - a Fidesz elnökének országértékelése előtt - őszinte beszédre kérte az ellenzéki politikust és javaslatokat tette arra, mi ne maradjon ki a mondandójából. Az országértékelő beszéd elhangzása után pedig a facebookon azt szorgalmazta, hogy a felhasználók küldjék el neki, mi maradt ki Orbán Viktor beszédéből. Ebben a második videóüzenetben értékelte is a Fidesz elnökének szavait.




