Nyolc törvényjavaslattal indíthat a Fidesz-KDNP

választás2010 Fidesz Parlament alkotmány
MTI 180 perc Krónika Windisch Judit - 2010.04.30. 12:50
Fotó: MR/Neubauer RudolfFotó: MR/Neubauer Rudolf
Körülbelül nyolc törvényjavaslatot nyújt majd be a Fidesz-KDNP-frakció a parlament alakuló ülését követően - értesült fideszes forrásból a távirati iroda. Az első indítványok közt biztosan ott lesz az országgyűlés és az önkormányzatok létszámának csökkentése - mondta a 180 percben Navracsics Tibor.

Hallgassa meg a Navracsics Tiborral készült interjút!

Nyolc törvényjavaslattal indít a Fidesz-KDNP: alkotmánymódosítást, a három csapás bevezetését, kisebb parlamentet, a kettős állampolgárság megadását, a családi pótlék iskolába járáshoz kötését, a tanárokkal szembeni támadások szigorúbb büntetését szabályoznák első körben. Emellett a kormányzati struktúráról szóló tervezet része lenne az átadás-átvétel szabályozása is - tudta meg a távirati iroda. .

Az alkotmány módosítását várhatóan képviselői indítványként terjesztik a parlament elé. Az alaptörvényen a tervek szerint két pontban változtatnának: rögzítenék, hogy kisebb létszámú a parlament, illetve azt, hogy a kormány miniszterelnökből, miniszterekből és miniszterelnök-helyettesekből áll. A kisebb parlament kialakításához egyelőre egy "kerettörvényt" nyújtanak be, amely rögzíti a számokat, de a 2014-től működő új rendszerhez szükséges választójogi törvénymódosítás csak hosszabb egyeztetések után kerülne a Ház elé. A Fidesz korábban kétszáz fős parlamentről beszélt.

A kezdőcsomagban nyújtanák be az Országgyűlésnek a kettős állampolgárságról, a kisebb önkormányzatokról, valamint a három csapásról szóló előterjesztést. A kettős állampolgárságot - a parlamentnek korábban benyújtott javaslat alapján - nem automatikusan adnák. Azt többször leszögezték: a választójog más kérdés. A három csapás lényege, hogy a visszaeső bűnözőket szigorúbban büntessék. Például, aki háromszor követ el erőszakos, személy elleni bűncselekményt, harmadszorra a maximális büntetési tétel kétszeresét kaphatja. Ha ez meghaladja a húsz évet, tényleges életfogytig tartó szabadságvesztét kell kiszabnia a bírónak - mondta korábban Répássy Róbert a Fidesz jogi kabinetvezetője.

Javasolják azt is, hogy a családi pótlék csak azoknak járjon, akik iskolaköteles gyermekeiket járatják is iskolába; valamint indítványozzák, hogy a tanárokkal szembeni erőszakot súlyosabban büntesse a törvény. A pedagógusok bántalmazásáért legalább egyéves büntetés jár majd - ígérte nemrég Pokorni Zoltán alelnök. Beszélt arról is, családi pótlék csak akkor járjon, ha a tanköteles gyermek iskolába jár. Az előző Fidesz-kormány idején is lényegében ilyen rendszer volt, iskoláztatási támogatást kaptak a szülők.

Az MTI információi szerint nem önálló jogszabály, hanem a kormányzati struktúráról szóló törvénytervezet része lenne az átadás-átvétel törvényi szabályozásáról szóló előterjesztés is. Ha az alakuló ülés időpontja május 14., péntek, már május 17-én, hétfőn a parlament elé kerülhetnek a frakciószövetség képviselőinek indítványai.

Navracsics: a kevesebb minisztérium lehetőség a hatékonyságra

Az első benyújtott törvényjavaslatok között lesz az országgyűlés és az önkormányzatok létszámának csökkentése - erősítette meg a 180 percben Navracsics Tibor, a közigazgatási és rendészeti miniszteri poszt várományosa. A fideszes politkus beszélt arról is, hogy a kevesebb minisztérium lehetőség a hatékonyságra és nem feltétlen jelent elbocsátásokat. Navracsics Tibor elmondta: a kormány napi működését irányítja majd, csak akkor utasíthatja a minisztereket, ha helyettesíti a miniszterelnököt. Leendő tárcájához tartozik majd az igazságügy, a közigazgatás és a területi államigazgatás mellett az egyházak és a civilek ügye is.

Kövessen minket a Twitteren is: http://twitter.com/mr1hu

 

Utolsó frissítés: 2010-04-30 21:34:31




MR1 Kossuth Radio> Hírek > Parlamenti választás 2010 > Nyolc törvényjavaslattal indíthat a Fidesz-KDNP >