A Fidesz elnökének az EU-tagországok budapesti nagyköveteivel folytatott csütörtöki megbeszélésén elhangzott, hogy Magyarország változás előtt áll, amelynek már csak a mértéke kérdéses. Szijjártó Péter szóvivő közlése szerint Orbán Viktor a diplomaták előtt beszélt arról is, hogy „a nemzeti ügyek kormánya” adócsökkentésre, a korrupció és a bürokrácia visszaszorítására, a közpénzügyi és az önkormányzati rendszer megreformálására vállalkozik.
Szóba került a külföldi tulajdonban lévő közszolgáltatási cégek működése is: ezzel kapcsolatban a Fidesz elnöke emlékeztetett arra, hogy az ezekkel a cégekkel kötött szerződések több mint tíz éve születtek, ezért ezeket egyenként át kell tekinteni, és ahol lehet, meg kell állapodni.
Orbán Viktor elfogadhatatlannak nevezte, hogy Magyarországon több millió ember fizetésének 70-80 százalékát felemésztik a közüzemi díjak, „ezért a nemzeti ügyek kormánya az első perctől kezdve azért fog dolgozni, hogy a fizetések minél kisebb része menjen el a rezsiköltségekre”.




