Elsőként a hiányt vizsgálná a Fidesz

választás2010 Fidesz
Deli Kriszta MTI Deli Kriszta - 2010.03.11. 12:49
Fotó: MR/Neubauer RudolfFotó: MR/Neubauer Rudolf
A Fidesz-KDNP gazdasági tényfeltáró bizottsága az államháztartási hiány alakulásának és a magyar szén-dioxid-kvóta értékesítésével kapcsolatos kormányzati lépéseknek a vizsgálatával kezdi munkáját. A hiányról szólva Varga Mihály azt mondta: véleményük szerint trükközés folyik, a hiányszám mértéke vélhetően jóval magasabb lesz a kormány által prognosztizált 3,8 százaléknál.

Hallgassa meg!

Az államháztartási hiány alakulásának és a magyar szén-dioxid-kvóta értékesítésével kapcsolatos kormányzati lépéseknek a vizsgálatával kezdi munkáját a Fidesz-KDNP gazdasági tényfeltáró bizottsága – jelentette be a testületet vezető Varga Mihály. A Fidesz alelnöke kifejtette: 2006-ban, a választások előtt a kormányzat eltitkolta, meghamisította a gazdasági adatokat, és úgy tűnik, idén is hasonló helyzet kezd kialakulni, hiszen ugyanolyan kevés információt tudni a gazdaság valós állapotáról, mint négy évvel ezelőtt. Ezért fel kell tárni a gazdaság igazi állapotát, hogy – eltérően a 2006-ostól – az idei választások előtt jóval reálisabb képet kapjon a magyar társadalom – közölte.

A politikus pártja nevében felszólította a kormányt: függessze fel a szén-dioxid-kvóta „titkos eladását”, és álljon el attól, hogy ilyen és ehhez hasonló értékeket az áprilisi országgyűlési választásokig eladjon. Úgy fogalmazott: az ebből várható több száz milliárd forintos bevétel a kormány szempontjából „jótékony módon kozmetikázná” a hiányadatokat.

Az államháztartási hiányról szólva Varga Mihály azt mondta: véleményük szerint a hiányszámmal is trükközés folyik, és vélhetően a mértéke jóval magasabb lesz a kormány által az idei évre prognosztizált 3,8 százaléknál. Megjegyezte, április végéig az államháztartás hiány legalább 75 százaléka, de lehet, hogy a teljes mértéke teljesülni fog.

Az MR1-Kossuth Rádió kérdésére, hogy milyen egyéb adatokra lenne még szükség-e a Fidesznek, Varga Mihály utalt rá: a közmunkaprogramokkal, a munkanélküliségi adatokkal kapcsolatban vannak kételyeik. Varga Mihály kérdésre közölte: a tényfeltáró bizottság munkája augusztusban érhet véget, és készítheti el jelentését. Emlékeztetett, 2006-ban is volt egy hasonló kezdeményezésük, az úgynevezett Fehér Könyv.

A kérdésére, hogy kik lesznek a tényfeltáró bizottság tagjai, a volt pénzügyminiszter a költségvetési munkacsoportjuk több tagját is megnevezte, így például Hargitai Jánost, Domokos Lászlót és Tállai Andrást. Hozzátette, külső szakértők munkáját is szeretnék igénybe venni, példaként említette a költségvetést bíráló 29 közgazdászt. Ugyancsak kérdésre Varga Mihály elmondta azt is, a gazdasági tényfeltárás során a Malév értékesítésével és visszavételével is szeretnének foglalkozni.

A bizottság létrehozását Orbán Viktor, a Fidesz elnöke jelentette be hétfőn. Feladatának azt nevezte, hogy külső szakértők bevonásával kezdje meg a gazdaság teljes átvilágítását.

Szollár: nyitott kapukat dönget a Fidesz

Szollár Domokos szerint nyitott kapukat dönget a Fidesz: a költségvetés és a magyar gazdaság helyzete mindenki számára megismerhető. A kormányszóvivő hozzátette: a kormány újabb konzultációs lehetőséget biztosít minden demokratikus párt számára, hogy betekintsen a "könyvekbe". Szollár Domokos Varga Mihály sajtótájékoztatójára reagálva úgy fogalmazott: „nincsenek titkok, nincsen zsákbamacska, nincsenek csontvázak a szekrényben, a kormány nyílt lapokkal játszik, minden adat megismerhető; igaz ez az államháztartás helyzetére és a szén-dioxid-kvóta esetleges értékesítésére is. Tényfeltáró bizottság helyett elegendő volna élni a személyes konzultáció lehetőségével, hiszen két pont között a legrövidebb út az egyenes” – fogalmazott.

Katona Tamás, a Pénzügyminisztérium államtitkára az MR1-Kossuth Rádiónak úgy reagált: „semmi sem indokolja, hogy a Pénzügyminisztérium ne a valós adatokat közölje a gazdaság állapotáról. Annál is inkább, mivel a mostani folyamatok kedvezőbbek a vártnál.” Az adatok nyilvánosságával kapcsolatban Katona Tamás azt hangsúlyozta, hogy az államháztartási törvény előírásainak megfelelően a választások előtt 30 nappal, azaz pénteken átküldik az Állami Számvevőszéknek a kormány és a kormányzati szervek gazdálkodásáról szóló jelentéseket. Ez azt jelenti, hogy az ÁSZ-nak 15 napja van ezeket véleményezni, és ezt követően, vagyis március végén teszi közzé honlapján a jelentéseket és a véleményezést is.

Kövessen minket a Twitteren is: http://twitter.com/mr1hu
 

Utolsó frissítés: 2010-03-13 14:23:22




MR1 Kossuth Radio> Hírek > Parlamenti választás 2010 > Elsőként a hiányt vizsgálná a Fidesz >