Kilép az MDF-ből az óbudai szervezet 15 tagja és elnöke

Fotó: MR/Neubauer Rudolf Fotó: MR/Neubauer Rudolf
Az MDF óbudai szervezetének elnöke, Szegner László közölte, hogy az óbudai szervezet 15 tagja és maga, mint elnök, március 24-i hatállyal kilép a Magyar Demokrata Fórumból.

A Magyar Demokrata Fórum óbudai szervezetének 15 tagja és elnöke kilép a pártból. Indoklásképpen Szegner László elnök úgy fogalmaz: döntésük megalapozottságát visszaigazolták a választópolgárok az ajánlószelvények gyűjtése során és igazolni fogják a parlamenti választások szavazásánál is. Mint írja, Budapesten a választmány elnöksége hetente egymásnak ellentmondó állásfoglalásai miatt döntöttek úgy, hogy leváltják a régi fővárosi elnökséget, és új elnökséget választanak, amelyik „megkísérli Budapesten menteni a menthetőt”. Véleménye szerint az új elnökséget február 11-én jogszerűen választották meg, de, mint írja, az országos vezetés azt nem ismerte el.

Szegner László szerint az ajánlószelvények gyűjtésének eredménytelensége figyelmeztetés: „Az SZDSZ haláltáncában átölelte az MDF-et és magával rántotta az erkölcsi megsemmisülésbe”. Mint hangsúlyozza, az MDF hiteles programjában hívő tagjai sem a győzelemben, sem az összeomlásban nem vállalhatnak közösséget.

Az ügy előzménye, hogy február 11-én az MDF budapesti választmányának 13 tagja igennel szavazott arra, hogy visszahívják tisztségéből Lévai Zoltánt, az MDF fővárosi választmányának elnökét és új elnöknek Szegner Lászlót, Óbuda alpolgármesterét választották. Másnap Dávid Ibolya, az MDF elnöke felfüggesztette az MDF öt, a III., a IV., a IX., a X. és a XXI. kerületi szervezetének működését. Dávid Ibolya akkor azt is közölte: megengedhetetlennek tartja, hogy „a választási kampány közepén, a folyamatosan kisebbségben maradók támadást intézzenek az MDF testületi döntései és politikája ellen”. Azóta Lévai Zoltánt az MDF elnöksége kizárta a pártból.

Herényi Károly, az MDF elnökhelyettese szerdai közleményében arra kéri a párt óbudai szervezetének kilépett tagjait, hogy békében, csendben hagyják el a pártot. Herényi Károly szerint az MDF óbudai szervezete a választási kampányban végig a Fidesz érdekeit szolgálta. Úgy fogalmaz: „Szegner László folyamatosan a nyilvánosság előtt támadta az MDF-et, így szolgálta meg a Fidesznek alpolgármesteri pozícióját”. Hozzáteszi: nevetségesnek tartják, hogy Szegner László és a kilépett tagok arra hivatkoznak, hogy az SZDSZ hátráltatta az ajánlószelvények gyűjtését, miközben, mint leírja, „az óbudai csapat bojkottálta a munkát, és kopogtatócédulát sem volt hajlandó gyűjteni az általa jelölt, tisztán MDF-es képviselőjelöltnek”.

Herényi Károly kiemeli: az SZDSZ elfogadta Bokros Lajos és az MDF programját, és egyértelművé tette, hogy nem állít önálló listát, hanem az MDF jelöltjét támogatja. Ha a Fidesz vagy az MSZP ismerte volna be, hogy Bokros Lajos miniszterelnök-jelölt és az MDF programja jelenti az egyetlen kiutat Magyarország számára, akkor az MDF ezzel a két párttal is készen állt volna az együttműködésre – teszi hozzá.

Utolsó frissítés: 2010-04-12 00:31:59




MR1 Kossuth Radio> Hírek > Parlamenti választás 2010 > Kilép az MDF-ből az óbudai szervezet 15 tagja és elnöke >