Bajnai Gordon az elmúlt négy évben – fejlesztési kormánybiztosként, önkormányzati és fejlesztési, valamint gazdasági miniszterként, majd kormányfőként – átlagosan havonta három-öt, a fejlesztésekhez köthető vidéki eseményen vett részt – írja távirati iroda. Az MTI úgy tudja: a következő időszakban még több ilyen jellegű programja lesz a miniszterelnöknek, mert fontosnak tartja minél szélesebb körben személyesen is kommunikálni az uniós fejlesztések adta lehetőségeket és azok eredményeit.
Szijjártó Péter, a Fidesz elnöki stábjának vezetője Orbán Viktor vidéki útjaival kapcsolatban azt mondta: a Fidesz elnökének nagyon sok meghívása van vidéki helyszínekre, és folyamatosan érkeznek továbbiak különböző szakmai és civil szervezetektől, Fidesz-csoportoktól, egyesületektől. A pártelnök a meghívások egy részének az elkövetkező időszakban már március 15-e, a hivatalos Fidesz-kampánynyitó előtt is igyekszik eleget tenni.
Az MTI információi szerint Mesterházy Attila, az MSZP miniszterelnök-jelöltje is járja majd az országot a következő hónapokban. A hivatalos kampánynyitóig elsősorban az egyéni jelöltekhez köthető különböző rendezvényeken vesz részt, február 20. után pedig a szocialisták által kiemelten kezelt választókörzetekbe látogat majd el.




