A 2002-ben kiadott engedély érvényességét, azaz a tározók állékonyságát, statikáját sem a vízügyi hatóság, sem a katasztrófavédelem, sem a környezetvédelmi hatóság, sem semmiféle építésügyi hatóság és semmiféle felügyelÅ‘ség, de még a jegyzÅ‘ sem ellenÅ‘rizte. Mindez kiderült 2009. decemberében, amikor a Mal Zrt. megemelte volna a gátakat, és ehhez építési engedélyt kért, és a fenti hatóságok mindegyike megállapította saját hatáskörének hiányát.
Fülöp Sándor környezetvédelmi ombudsman azt mondja: a hatóságok nem azt nézik, hogy miként tudnák a feladatukat minél teljesebb körűen ellátni, hanem azt, hogy hogyan tudnak megszabadulni a hatásköreiktÅ‘l. Az esetek többségében a lakossági vagy a civil panaszok mozdítják ki az ügyeket, de nincsenek ott mindenhol – mondta az ombudsman 180 perc című műsorunkban.
Felvetésünkre, hogy az egyes hatóságok vezetÅ‘inek büntetÅ‘jogi felelÅ‘ssége is van, Fülöp Sándor azt mondta: a tipikus eljárás zajlott, hiszen a hatóságok egyrészt keresik azt, hogy miért nem járhatnak el az adott ügyben, másrészt ha végül nagy nehezen kiadnak egy engedélyt (a Mal Zrt. 2002-ben kapott vízügyi engedélyt erre a létesítményre), abból nem következik, hogy az engedélyezÅ‘ hatóságnak ellenÅ‘rizni is kell. Egyik hatóságnak sem volt magától értetÅ‘dÅ‘, hogy kimenjen a helyszínre, és körbenézzen.
Ugyanakkor amikor 2009. decemberében a Mal Zrt. úgy döntött, hogy megemeli a gátak szintjét, hogy még több vörösiszapot tudjon tárolni a tározókban, kért építési engedélyt. Ez 10-11 hónappal a katasztrófa elÅ‘tt történt. Ezt az építési engedélyt azonban nem kapta meg, csupán egy informális levelet, amelynek az volt a lényege, hogy építkezzen nyugodtan, nem fognak szólni ellene.
Ez az alkalom megfelelÅ‘ lett volna arra, hogy kiderüljön, a műszaki engedélyeket senki sem ellenÅ‘rizte. A Mal Zrt.-nek nyilván ez kényelmes volt – mondta Fülöp Sándor. Az ombudsmani vizsgálat pedig kiderítette, hogy a hatóságok – bányászat, katasztrófavédelem, vízügy, környezetvédelem és építésügy – egymásra vártak.
A hatásköri összeütközéseket már régóta szabályozza az eljárásjogunk – mondta Fülöp Sándor, de szerinte szemléleti változásra is szükség van. Addig, amíg a környezetvédelmi hatósági rendszerünk erÅ‘forrás hiányos, addig nem várhatjuk azt, hogy Å‘k majd igyekeznek maguknak még plusz munkát elÅ‘teremteni – fogalmazott az ombudsman 180 perc című műsorunkban.
Utolsó frissÃtés: 2011-10-03 17:57:57
Hallgassa meg!


