2010. szeptember 2., 19 óra


MR Online  - 2010.09.02. 18:59


ElÅ‘zetes letartóztatásba helyezte a bíróság Tátrai Miklóst és Császy Zsoltot. A Nemzeti VagyonkezelÅ‘ volt vezérigazgatóját és értékesítési igazgatóját a Sukoró-üggyel kapcsolatban kedden vették Å‘rizetbe. Tátrai Miklóst különösen jelentÅ‘s vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel, Császy Zsoltot bűnsegédlettel gyanúsítja a fÅ‘ügyészség. A gyanú szerint az ügylettel 1,3 milliárd forintos kár érheti az államot.

Közös megegyezéssel távozik a MÁV két vezetÅ‘je: Kozák Tamás, a személyszállítással foglalkozó MÁV-START vezérigazgatója és Átal László, a MÁV gazdasági vezérigazgató-helyettese. Munkaviszonyuk azért szűnik meg, mert Szarvas Ferenc, a MÁV elnök-vezérigazgatója új emberekkel akarja kialakítani a vasút stratégiáját – közölte a vasúttársaság.

Washingtonban érdemi információk nélkül, protokoll beszédekkel kezdÅ‘dtek meg a közvetlen izraeli-palesztin tárgyalások. Hillary Clinton amerikai külügyminiszter megnyitójában hangsúlyozta: reméli, hogy egy év elegendÅ‘ lesz arra, hogy a szembenállók megállapodjanak a békérÅ‘l. Benjámin Netanjahu izraeli kormányfÅ‘ arról beszélt, hogy a valódi és tartós béke csak kölcsönös és fájdalmas kompromisszumok árán érhetÅ‘ el. Az arabul felszólaló Mahmud Abbász palesztin elnök szerint a tárgyalások sikerének elengedhetetlen feltétele, hogy befagyasszák a zsidó telepek további bÅ‘vítését és feloldják a Gázai övezet izraeli blokádját.

Újabb olajfúró torony robbant fel a Mexikói öbölben: 13 ember a tengerbe zuhant, egyikük megsérült. A CNN információi szerint nincs olajszivárgás. A robbanás a louisianai partvidéktÅ‘l 140 kilométerre délre történt. Áprilisban ugyancsak a Mexikói öbölben robbant fel a British Petroleum egyik olajfúró tornya: utána hónapokig ömlött a nyersolaj az öbölbe, mire sikerült lezárni a megsérült vezetéket.

A német jegybank elnöksége arra kéri az államfÅ‘t, mentse fel tisztségébÅ‘l a testületnek azt a tagját, aki az utóbbi idÅ‘ben rasszista nyilatkozatokkal hívta fel magára a figyelmet. A bejelentés elÅ‘tt néhány órával Christian Wulff elnök is úgy nyilatkozott: Thilo Sarrazin ügyében határozott intézkedést vár a Bundesbank vezetÅ‘ségétÅ‘l. A 65 éves bankár nyilatkozataiban, valamint a héten megjelent könyvében egyebek mellett azt állította, hogy a muzulmán bevándorlók a német államon élÅ‘sködnek.

Berlini játékos nyert a héten csaknem 14 millió eurót a német lottón. Nemcsak a hat számot találta el a 49-bÅ‘l, hanem mindezt egyedül sikerült elérnie, így a 12,6 millióhoz járt még neki 1,2 millió euró. A szerencsés nyertes szeptember második felében már megkapja a csaknem négymilliárd forintnak megfelelÅ‘ összeget.

Itthon italos dobozokért cserébe ingyen belépÅ‘t kapnak a gyerekek a FÅ‘városi Állatkertbe. Az akció jövÅ‘ hét végén várja a környezetbarátokat. A tíz darab összelapított és kiöblített tejes és gyümölcsleves dobozokat a fÅ‘bejáratnál lehet leadni.

Marad a kissé hűvös idÅ‘. Holnap már sok lesz a felhÅ‘, legfeljebb rövid, napos idÅ‘szakok lehetnek. Északon, északkeleten egy-egy zápor is elÅ‘fordulhat. Az eleinte erÅ‘s északnyugati szél mindenhol mérséklÅ‘dik. Hajnalban a déli megyékben ködfoltok képzÅ‘dnek és 7, 12 fokig hűl le a levegÅ‘, napközben 18, 22 fokra számíthatunk. A Balaton Siófoknál 17 fokos.




MR1 Kossuth Radio> Hírek > Hírösszefoglaló > 2010. szeptember 2., 19 óra >