2010. szeptember 6., 22 óra



Lesz olyan település október harmadikán, ahol nem választanak új önkormányzati képviselÅ‘testületet: a Zala megyei Salomváron nincs elég jelölt, ezért csak polgármester-választást tartanak. Sári Miklós, az Országos Választási Iroda vezetÅ‘je elmondta, hogy több mint 67 ezer jelölt indul az önkormányzati választáson, csaknem kétharmaduk függetlenként. 487 településen nem lesz riválisa a polgármesteri posztért indulónak. Eddig alig kétezren kértek igazolást, hogy nem lakóhelyükön, hanem bejelentett tartózkodási helyükön szavaznának. Erre azonban még október elsejéig van lehetÅ‘ség.

A honvédelmi miniszter szerint 13 milliárd forintba kerül az afganisztáni magyar csapaterÅ‘sítés, amit még az elÅ‘zÅ‘ kabinet vállalt, de pénzt nem adott rá. Hende Csaba a szolnoki helikopterbázison azt mondta, hogy teljesíteni fogják az ígéretet, a költségeket a jövÅ‘ évi költségvetésbÅ‘l fedezik. Az MSZP szerint a csapatbÅ‘vítés anyagi háttere rendben volt, mert ötmilliárdot januárban átcsoportosítottak és majdnem 9 milliárd forintnyi közbeszerzés elindítását is jóváhagytak márciusban.

Újabb elÅ‘relépés történt a Nabbuco gázvezeték elÅ‘készítésénél. a tervezett gázvezeték részvényesei szándéknyilatkozatot írtak alá Brüsszelben több nagy bankkal az építés finanszírozásáról. A pénzintézetek vállalták, hogy értékelik a tervet, majd döntenek a hitelrÅ‘l. A vezeték a Kaszpi-tengertÅ‘l szállítana földgázt Közép-Európába, elkerülve Oroszországot. Az oroszok közben a Nabuccóhoz hasonló útvonalon tervezik a Déli Áramlat vezetéket, és jobban állnak az elÅ‘készítéssel.

Általános sztrájk lesz holnap Franciaországban a nyugdíjkorhatár tervezett felemelése miatt. A francia parlamentben holnap vitáznak Sárközy elnök államfÅ‘ tervérÅ‘l, mely szerint a nyugdíjkorhatárt 60-ról 62 évre emelnék. A terv igencsak népszerűtlen: júniusban egymillióan tüntettek a javaslat ellen. A légiközlekedés akadálytalan lesz az Air France-nál, a társaság azt ígéri, hogy a sztrájk ellenére, a világ nagyvárosaiba tartó repülÅ‘k 90 százaléka felszáll majd.

Horváth Ádám operaénekes lett a Magyar Állami Operaház miniszteri biztosa. Kinevezése fél évre szól, feladata az intézmény pénzügyi átvilágítása és a hatékonyabb működés elÅ‘készítése lesz - jelentette be SzÅ‘cs Géza kulturális államtitkár az Operaház évadnyitó társulati ülésén. A Nemzeti ErÅ‘forrás Minisztérium eredetileg Harangozó Gyulát kérte fel a miniszteri biztosi posztra, végül azonban mégsem Å‘ kapta a feladatot.

Mégsem kábítószerárus lÅ‘tt meg két fiatalt Kecskeméten. Az egyik fiú nagyapja fegyverével sebesítette meg társát és magát is - közölte a Bács-Kiskun Megyei RendÅ‘r-fÅ‘kapitányság szóvivÅ‘je. A rendÅ‘rök a térfigyelÅ‘ kamerák felvétele alapján rövid idÅ‘n belül kiderítették, hogy a fiúk hazudtak, amikor azt mondták, hogy egy drogterjesztÅ‘ támadt rájuk. A kamaszok a színház mellett játszottak a fegyverrel, amikor elsült. Kórházba vitték Å‘ket, egyiküket meg kell műteni, a másik csak könnyebben sérült meg. A pisztolyt a közelben megtalálták.

Változékony, hűvös idÅ‘ várható. Éjszaka többfelé párássá válik a levegÅ‘, foltokban köd képzÅ‘dik. Holnap hosszabb-rövidebb idÅ‘re kisüt a nap, majd délutántól délnyugat felÅ‘l egyre többfelé várható esÅ‘, záporesÅ‘. Éjszaka 4, 9, napközben 16, 21 fok lesz.

Kövessen minket a Twitteren is: http://twitter.com/mr1hu




MR1 Kossuth Radio> Hírek > Hírösszefoglaló > 2010. szeptember 6., 22 óra >