Milyen állapotban van vízminőségi és ökológiai szempontból a Duna? A szennyvíztisztító hálózat fejlesztése, az Élő Duna Projekt és a Duna-stratégia javít-e a folyó állapotán? Megépül-e a Rajna/Mosel-Majna/Duna belvízi útvonal?
Legnagyobb folyónk és környéke felbecsülhetetlen értéket jelent mindannyiunk számára. A folyó mellékágai, ártéri erdei, gyepei gazdag élővilágot, a kavicságyak mélye pedig hatalmas és olcsón kinyerhető ivóvízkészletet rejt. A Szigetköz és a dél-dunai szakasz növény- és állatfajok utolsó példányainak nyújt otthont.
Az Európai Unió Közlekedési Politika kiemelt fontosságú projektje a Rajna/Mosel-Majna/Duna belvízi útvonal hajózhatóságának javítása, azaz mintegy ezerötszáz kilométer hosszú szakasz szabályozása, amely a magyarországi Duna-szakaszt is érinti.
A szakemberek 2006 januárjától kezdték kidolgozni a Duna hajózhatóságának javítása tárgyú projektet megalapozó tanulmányt a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium részére. A tanulmány drasztikus mederszabályozással kívánja elérni a teherhajók két és fél méteres merülési mélységének biztosítását a Duna teljes magyarországi szakaszán. A meder-szabályozásoknak azonban súlyos ára van mind a magyarországi, mind a többi (német, osztrák, romániai, bulgáriai) szakaszokon.
A közelmúltban Budapesten tartották a Duna-csúcstalálkozót. A dunai makrorégió tizennégy országának kormányfői, külügyminiszterei, illetve Európa-ügyi miniszterei gyűltek össze, hogy egyeztessenek: milyen projektek megvalósítását tartanák fontosnak a majdani Duna-stratégia keretében. A stratégia elkészítésével az Európai Tanács bízta meg az Európai Bizottságot tavaly júniusban. A stratégiát az elképzelés szerint a magyar soros EU-elnökség alatt, 2011 márciusában fogadnák el.
Időközben tesztüzemének feléhez érkezett a Központi Szennyvíztisztító Telep. Ha a telep megfelelően működik, fél év múlva a Dunába ömlő szennyvizek kilencvenöt százaléka tisztított lesz. Ezzel is az uniós Vízkeretirányelv elvárásaihoz közelítünk, miszerint 2015-re az összes unióbeli felszíni víznek „jó” ökológiai állapotban kell lennie. A Duna vízminősége jelenleg közepes, de folyamatosan javult az elmúlt húsz évben.
Fleit Ernővel, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem építőmérnöki kara vízi közmű és környezetmérnöki tanszékének egyetemi docensével és Figeczky Gáborral, a WWF Magyarország természetvédelmi igazgatójával beszélget a Közelről pénteki adásában Vízy Dorottya.
Kövessen minket a twitteren is: http://twitter.com/mr1hu





