Az elmúlt évek két rossz döntésének tudható be, hogy a magyar felsőoktatás ott tart, ahol tart - mondja Csermely Péter orvosprofesszor. A Bölcsek Tanácsának tagja szerint az egyik ilyen döntés a tömeges képzésre, a másik a bolognai folyamatra való áttérés volt. A köztársasági elnök felkérésére három társával együtt az oktatás helyzetéről és a korrupció elleni javaslatokról elkészítették a Szárnyak és terhek című könyvet. Ebben a kötetben a korrupcióról azt állítják, hogy Magyarországon központi kérdéssé és közüggyé vált. A Történet hangszerelve című műsorban Csermely Péter elmondja, hogy szerinte mit és hogyan kell tenni ellene. Beszél arról is, hogy miért tette le a mobiltelefonját öt évvel ezelőtt és miért dolgozik naponta már csak tíz-tizenkét órát a tizenhat helyett.
Kövessen minket a twitteren is: http://twitter.com/mr1hu