2010. március 12., 19 óra


MR  - 2010.03.12. 19:09


Nem köti meg az állami tulajdonú Magyar Fejlesztési Bank a sávolyi motorpálya hitelszerződését. A pénzintézet kommunikációs igazgatója, Őry-Kovács Katalin közölte: a jogi átvilágítás kockázatokat tárt fel a Balatonring tervezett építése körül. Varga István gazdasági miniszter az MR1-Kossuth Rádiónak elmondta: a beruházó nem tudta teljesíteni a feltételeket. A kormány korábban úgy döntött, hogy a sávolyi motorpálya építéséhez 20 milliárd forint támogatást és 15 milliárdos hitelgaranciát ad a spanyol beruházónak, ha teljesíti a feltételeket.

Csak azelőtt lehet módosítani az ajánlószelvényeken, hogy a választó odaadta a pártnak - erősítette meg az Országos Választási Bizottság. A testület nem adott ki az ügyben állásfoglalást, hanem levelet írt az MDF elnökének. Dávid Ibolya kérdezte a testületet egyebek mellett arról, hogy utólag lehet-e módosítani. Az OVB elnökhelyettese, Halmai Gábor az ülésen azonban arról beszélt, nehéz lesz eldönteni, hogy mikor módosítottak az ajánlószelvényen. A helyi választási bizottságok döntik el, hogy érvényes-e az ajánlószelvény. Egy képviselő-jelölt akkor indulhat a voksoláson, ha március 19-ig összegyűjt 750 aláírást.

A német pénzügyminiszter szerint el kellene hagynia az európai pénzügyi uniót annak a tagállamnak, amely alkalmatlan költségvetésének rendezésére és versenyképességének helyreállítására. Wolfgang Schäuble a londoni Financial Times című lapban javasolta, hogy egy évre függesszék fel az olyan eurótagállamok szavazati jogait, amelyek szándékosan megsértik az uniós gazdasági és pénzügyi jogszabályokat. Utalt arra, hogy a görög költségvetési katasztrófa is csak akkor derült ki, amikor tavaly ősszel feltárták a manipulált statisztikákat.

Kazahsztánban több ezer embert kellett kitelepíteni, csaknem harmincan meghaltak, amikor átszakadt egy gát. A víz elöntötte a környező falvakat, húszan megfulladtak. Egy mentőhelikopter is lezuhant, nyolcan életüket vesztették. A természeti csapást a gyors hóolvadás és a sok csapadék okozta a kazah fővárostól, Almatitól hétszáz kilométerre északkeletre. Az áradás elsodort egy hidat is nem messze a kazah-mongol-orosz-kínai négyes határtól.

Budapesten a rendőrök szabadítottak ki egy embert, akit korábban elhurcoltak és fogva tartottak egy erdőkertesi ház pincéjében. A támadók - két férfi és egy nő - állítólagos tartozása miatt megverték, és magukkal hurcolták az illetőt. A fővárosi rendőrök akkor csaptak le az emberrablókra, amikor áldozatukat arra akarták kényszeríteni, hogy vegyen fel több tízmillió forintnak megfelelő eurót egy VII. kerületi bankban.

Kissé enyhül az idő. Szombaton a felhőátvonulások mellett több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. Csak néhol lehet zápor, hózápor. A nyugati szél megerősödik, napközben néhol viharossá fokozódik. Hajnalra 0, -5 fokig hűl le a levegő, napközben 5, 10 fok várható.
 




MR1 Kossuth Radio> Hírek > Hírösszefoglaló > 2010. március 12., 19 óra >