2010. március 21., 8 óra


MR Online  - 2010.03.21. 07:53


A Fidesz a honvédelmi bizottság összehívását kezdeményezte az izraeli gépek ügyében. Simicskó István, a nemzetbiztonsági bizottság KDNP-s elnöke szerint az emberek joggal várnak választ arra, hogy milyen céllal érkeztek a repülők, milyen gyakorlatot végeztek, és miért a választások előtt. Szekeres Imre honvédelmi miniszter szerint a külügyi bizottsággal együttes ülésen kellene tárgyalni a kérdéseket.

Az MDF országos listáját nem a miniszterelnök-jelölt vezeti, sőt Bokros Lajos rajta sincs. Ő a budapesti lista élére került, az országos lista első helyén Dávid Ibolya pártelnök áll. Az országos választmány ülésén, úgy tűnik, kompromisszum született: hírek szerint Bokros Lajos ultimátumára engedtek a megyei küldöttek és Dávid Ibolya is.

A korábban jelzettnél kisebb fennakadást okoz a British Airways légiutas-kísérőinek sztrájkja. Több dolgozó vette fel a munkát, mint arra számítottak, így több gép indult el. A háromnapos munkabeszüntetés tegnap kezdődött a legnagyobb brit légitársaságnál, miután a dolgozók és a cégvezetés tárgyalása kudarcba fulladt. A három mai budapesti járatból kettőt törölt a British Airways.

Majdnem hatvanezer kocsit hív vissza javításra a General Motors Dél-Koreában. A kormányszerkezet lehet hibás egyes kiskocsiknál és sportautóknál. Az elmúlt hónapokban több gyártónál is gondok akadtak: a General Motors mellett a Toyota, a Suzuki, a Citroen és a Peugeot is elrendelt soron kívüli szervizt bizonyos típusoknál.

Kitört egy vulkán Izland déli részén, ötszáz embert kellett kitelepíteni. A környező főutakat is lezárták. A fővárostól, Reykjaviktól 120 kilométerre keletre fekvő tűzhányó utoljára majdnem kétszáz éve lépett működésbe.

Meleg, de változékony idő lesz. A napsütés mellett többször megnövekszik majd a felhőzet, de csak északkeleten lehet néhol zápor. Többfelé megerősödik a délnyugati szél, a Dunántúlon viharos lökések is lehetnek. A hőmérséklet napközben 16 és 21, este 10 és 15 fok között alakul.




MR1 Kossuth Radio> Hírek > Hírösszefoglaló > 2010. március 21., 8 óra >