Húsz százalékkal csökkenhet a miniszterek fizetése

A miniszterelnök saját hatáskörben akár húsz százalékkal csökkentheti a jövőben a miniszterek fizetését. A Fidesz ezzel módosította a pénteken benyújtott miniszteri fizetésről szóló javaslatot. Az új kormányban kevesebb lesz a miniszter, de több lehet az államtitkár. Utóbbiak száma azonban még nem ismert, így nem lehet tudni, hogy a mostani, hogy a leendő kormány kerül-e többe.

 Hallgassa meg!

Először a Blikk, majd az újság nyomán az MSZP is számon kérte hétvégén a leendő kormányon a miniszteri béreket. Azt, hogy az erről szóló javaslatukból kimaradt a tavalyi 15 százalékos csökkentés. Egy éve ugyanis a válság miatt a kormány levett a bérekből. A Fidesz mindezek után ma új javaslatot terjesztett be.

Kijavították a hibát – kommentálta Navracsics Tibor leendő miniszterelnök-helyettes az ügyet az alkotmányügyi bizottság ülésén. Azt mondta, ez a csökkentő rendelkezés véletlenül maradt ki. „Tekintettel arra, hogy egyetlen percig sem gondoltunk arra, hogy emelni akarnánk a miniszterek fizetését, ezt szimbolikusan is jelezvén, sőt magunkra vállalva az esetleges penitenciát is, a mostani új változatban 20 százalékban csökkentheti majd a miniszterelnök a kormánytagok fizetését” – fogalmazott. Az MSZP részéről Lamperth Mónika ezt elegáns lépésnek nevezte, a hétvégi Fidesz-nyilatkozatokat már kevésbé.

A Fidesz ellenzékben évek óta a 2002-es miniszteri béreket akarta visszaállítani. Répássy Róbert a Fidesz szakpolitikusa most azt mondta: továbbra is ez a hosszú távú céljuk, de változna a kiszámítás módja is. Hosszabb távú javaslatuk értelmében a nemzetgazdasági átlagfizetésnek egy bizonyos szorzatában állapítanák meg a miniszteri, és általában a politikusi illetményeket, nem pedig a köztisztviselői bérek szorzataként számolják, mint most. Hogy mi lesz a szorzószám, és mikor lesz így, még nem tudni. Az új kormányban kevesebb miniszter lesz, így összességében kevesebbet keresnek majd, mint a mostani struktúrában. Államtitkárból viszont több lesz, 20 helyett 30. A szakállamtitkári poszt megszűnik, lesznek viszont helyettes államtitkárok. Mivel róluk részleteket nem tudunk – hányan lesznek, mennyit keresnek majd –összességében még nehéz megmondani, hogy a Fidesz- vagy a Bajnai-kormány tagjai kerülnek-e többe az adófizetőknek.

Kövessen minket a Twitteren is: twitter.com/mr1hu

Utolsó frissítés: 2010-05-18 14:53:07




MR1 Kossuth Radio> Hírek > Itthon > Húsz százalékkal csökkenhet a miniszterek fizetése >