Május 29-én alakulhat meg az új kormány

Fidesz kormány
MTI Bálint István - 2010.05.18. 15:22
Fotó: MTI/Kovács Attila Fotó: MTI/Kovács Attila

A miniszterelnök-jelölt a hétvégén terjeszti az Országgyűlés elé a programját, amelynek tárgyalását május 25-én kezdi a parlament.



Orbán Viktor és kormánya május 29-én, szombaton tehet esküt az Országgyűlésben. Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője a házbizottság keddi ülése után a kormányalakítás menetrendjét ismertetve azt mondta: a miniszterelnök-jelölt a hétvégén terjeszti az Országgyűlés elé a programját, amelynek tárgyalását május 25-én, kedden délután kezdi a parlament. Hozzátette: a programvita kétnapos lesz, azt követően pedig, május 27-28-án az illetékes bizottságok meghallgatják a miniszterjelölteket. Az új miniszterelnök és kormánya május 29-én, szombaton leheti le esküjét – közölte a frakcióvezető. Lázár János hangsúlyozta: az Országgyűlés május 20-21-én kétnapos ülést tart.

A Fidesz már péntekre el is akarja fogadtatni a kettős állampolgárságról szóló törvényt, és ugyancsak a héten kerül a képviselők elé a kisebb önkormányzatokról szóló javaslat, a parkolási rendeletek szabályozása és a 2006. augusztus 20-i, valamint október 23-i áldozatok kártalanításáról szóló törvényjavaslat.

Az ellenzéki pártok a házbizottság ülésén kifogásolták a gyorsított tempót, mondván: ilyen nagy horderejű változtatásokról nem lehet néhány nap alatt dönteni.

A házbizottság ülése után Schmitt Pál, az Országgyűlés elnöke bejelentette: a trianoni békeszerződés 90. évfordulója alkalmából június 4-re emlékülést kezdeményez. Mint fogalmazott: részletekkel később szolgál.

Családi pótlék, devizahitelek

A családtámogatási rendszernek továbbra is eleme marad a családi pótlék, mikéntjéről azonban a Fidesz nyitott minden vitára – mondta keddi sajtótájékoztatóján a leendő kormányfő. Orbán Viktor ugyanakkor leszögezte: a családi pótlék egy olyan demográfiai juttatás, amellyel szemben egy kötelezettség áll, a gyermek tisztességes felnevelésének kötelezettsége.

A devizahitelek forintra váltásával kapcsolatos felvetésre Orbán Viktor kifejtette: Magyarországon nem szabad megengedni, hogy kettős pénzrendszer működjön. "Az lehetetlen dolog, hogy családok százezrei kerüljenek kiszolgáltatott helyzetbe azért, mert egy másik valuta és a magyar pénz közötti átváltás megváltozik olyan körülmények között, amikor nekünk erre az arányra semmilyen befolyásunk nincsen" – mondta. Akik védettebben akarnak élni, jó ha a forintot választják, mert a forint értékét illetően a magyar gazdaságpolitikának maradtak még eszközei, míg "az euró tekintetében teljesen kiszolgáltatottak vagyunk" – mutatott rá a pártelnök.

„Mi arra fogunk törekedni, hogy a magyar gazdaságpolitikát alapvetően forintban, a legalább részlegesen a befolyásunk alatt álló nemzeti valutában bonyolítsuk” – közölte, hozzáfűzve, hogy óriási hiba volt megengedni, hogy magyar családok euróban vállalt hitelekkel kerüljenek kiszolgáltatott helyzetbe.

A leendő kormányfő arra a kérdésre, hogy miért nem volt jelen hétfőn az Országgyűlésben a nemzeti együttműködésről szóló politikai nyilatkozat általános vitájában, azt mondta: a kormányprogramot írta.

Kövessen minket a Twitteren is: http://twitter.com/mr1hu

Utolsó frissítés: 2010-05-19 11:18:07




MR1 Kossuth Radio> Hírek > Itthon > Május 29-én alakulhat meg az új kormány >