Capital Partners: nem sok remény van a pénz zárolására

bűnügy
Kertész Ádám - 2010.02.24. 15:26
Fotó: MTI/Mohai BalázsFotó: MTI/Mohai Balázs
A rendőrség kezdeményezte a cseh Capital Partners kedden őrizetbe vett, csalással gyanúsított magyarországi vezetőinek előzetes letartóztatását. A pénzügyi felügyelet az ügyfelek pénzét próbálja zároltatni a cseh nemzeti bankon keresztül. A Krónikának nyilatkozó brókerek szerint erre kevés a remény.

Már nem érhető el az egyes hírek szerint hárommilliárd forintos csalással gyanúsított csehországi Capital Partners telefonos ügyfélszolgálata – mondta 180 perc című műsorunkban a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének szóvivője. Miután a cég hetven magyarországi ügynökét kedden törölték a nyilvántartásból, a magyar ügyfeleknek így gyakorlatilag nincs kapcsolatuk a Capital Partnersszel. A pénzügyi felügyelet most az ügyfelek pénzét próbálja meg visszaszerezni – mondta Binder István.

A cseh Capital Partners ügynökei nagy haszonnal kecsegtető befektetéseket ajánlottak a találomra kiválasztott, telefonon megkeresett embereknek. A korábbi hírekkel ellentétben nem csak 150 ezer dollárral, vagyis 30 millió forinttal lehetett beszállni, hanem jóval kevesebbel is. Tőzsdei bevezetés előtt álló cseh, lengyel és más külföldi cégekben ajánlottak befektetési lehetőséget, azt ígérték, hogy a társaságok óriási növekedés előtt állnak. A piaci átlagnál jóval magasabb, akár tízszeres mértékű jutalékkal dolgoztak.

A Krónikának név nélkül nyilatkozó brókerek azt mondták: négy-öt éve találkoztak először a Capital Partnersszel, és már évek óta tudni lehetett, hogy ebből nagy botrány lesz. Szerintük nincs sok esély a megtévesztett magyar befektetők pénzének visszaszerzésére. A BRFK 15 embert gyanúsít csalással az ügyben. Kedden öt vezetőt vettek őrizetbe. Kezdeményezték mindannyiuk előzetes letartóztatását.

Kövessen minket a Twitteren is: twitter.com/mr1hu

Utolsó frissítés: 2010-02-25 11:10:05




MR1 Kossuth Radio> Hírek > Magazin > Capital Partners: nem sok remény van a pénz zárolására >