A kormányzatnál érdeklődnek a gyöngyöspatai romák

Fotó: MTI/H. Szabó SándorFotó: MTI/H. Szabó Sándor
Napokig tartott őrjáratokat a Heves megyei Gyöngyöspatán március elejétől a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület, mert - mint azt a Jobbik helyi vezetője mondta - , sok bejelentést kaptak bűncselekményekről, amelyekkel a helyi romákat vádolják. Hétfőn egyeztetések voltak az ügyben és szolidaritási gyűlés is lesz.

Hallgassa meg!

HétfÅ‘n a kisebbségi ombudsman részvételével konferenciát is rendeztek a Gyöngyöspatán történtekrÅ‘l, délután pedig a helyi romák delegációja találkozik Balog Zoltán társadalmi felzárkózásért felelÅ‘s államtitkárral. Többek között arra szeretnének választ kapni, hogy a kormány szerint jogszerűen tartózkodott-e a községben az úgynevezett Szebb JövÅ‘ért PolgárÅ‘r Egyesület, ha nem, akkor pedig miért nem avatkozott be a rendÅ‘rség illetve az ügyészség?

A gyöngyöspataiak azt állítják, hogy a magukat polgárÅ‘röknek hívó, fekete militáris öltözéket viselÅ‘ emberek két hétig megfélemlítették a helyi roma lakosságot. Kisebb csoportokban masíroztak a romának vélt gyerekek és asszonyok után is.

A Belügyminisztérium Ssajtóosztályán hétfÅ‘n rádiónknak azt mondták, hogy Pintér Sándor tárcavezetÅ‘ valóban megbízást kapott Orbán Viktor kormányfÅ‘tÅ‘l a Gyöngyöspatán is járÅ‘rözÅ‘ polgárÅ‘rökhöz hasonló szervezetek tevékenységének megállítására - részleteket ugyanakkor egyelÅ‘re nem mondtak. A Belügyminisztérium sajtóreferense úgy fogalmazott, hogy az akcióterv kidolgozás alatt áll.

A gyöngyöspatai események kapcsán hétfÅ‘ délelÅ‘tt tartott konferencián Kállai ErnÅ‘ kisebbségi ombudsman úgy fogalmazott: csinálni kellene valamit, nem pedig terveket kidolgozni. Kállai szerint az állam és a közigazgatás magára hagyta a gyöngyöspataiakat. Egyébként délutánra civil szervezetek szolidaritási nagygyűlést tartanak az ügy kapcsán.

Kövessen minket a Twitteren is: http://twitter.com/mr1hu
 

Utolsó frissítés: 2011-03-21 16:45:18




MR1 Kossuth Radio> Hírek > Itthon > A kormányzatnál érdeklődnek a gyöngyöspatai romák >