A gyakorlat szervezői Hajdúhadházán szinte a legapróbb részletekig megpróbálták szimulálni a Pul-i Khumriban lévő magyar tábor felépítését, védelmi rendszerét. Fényképeinken is jól látszik: az afgán őrszemélyzetet imitáló katonák, illetve a táborba látogató helyiek afgán viseletben segítették a munkát. Még a kijelölt parancsnok, Lippai Péter ezredes számára is meglepetést jelentettek a gyakorlat részét képező események: ottlétünkkor például támadás ért egy járőrt, később egy műszaki hibás páncélozott jármű mentését kellett megszervezni, és folyamatosan ment a nagyon szigorú, aprólékos szabályok betartásával a be- és kiléptetés a tábor bejáratánál.
Az eljárások egy része vadonatúj: a szövetséges haderőt ért támadások, incidensek legfrissebb tapasztalatai alapján dolgozták ki őket. Érdekes volt látni a gyakorlás során a kulturális és vallási különbségekből adódó szabályokat. Egy gépjármű átvizsgálásakor először például az afgán őr nézte át a vezetőfülkét, és amennyiben ott kegytárgyakat vagy Koránt talált, ő nyúlhatott csak hozzájuk.
„A márciusban megkezdett kiképzés során kevesebben morzsolódtak le, mint számítottam rá. A jelentkezők mindössze húsz százaléka esett ki, leginkább családi okok miatt. Így módunk volt egy teljesítmény alapú rostálásra is – jelenleg a tartalékokkal együtt 270 katona áll készen a misszióra. Ők valóban a legjobbak. A magyarok mellett montenegróiak, horvátok és albánok is részei az állománynak” – mondta Lippai ezredes.
A zárógyakorlat után kezdődnek a személyi beszélgetések, az utolsó védőoltások és a felszerelés felvétele. Néhány héten belül az egység készen áll, hogy felváltsa a jelenleg Pul-i Khumriban szolgálókat. Utazásuk pontos időpontjáról még nincs végleges döntés.
Kövessen minket a twitteren is: http://twitter.com/mr1hu
Hamarosan indul Afganisztánba a Tartományi Újjáépítési CsoportHarminchat órás zárógyakorlattal fejeződött be a Tartományi Újjáépítési Csoport (MH PRT) kilencedik váltásának több mint négyhónapos felkészülése. | Eltűnt gyerekek: folytatódik a tejesdoboz-akció2011.10.28. 21:11Egy kislányt megtaláltak az eltűnt gyerekek fényképeit a tejesdobozokon feltüntető kampánynak köszönhetően.
|




