A FÅ‘városi BÃróság kedden úgy döntött, hogy az ORTT hibázott, amikor a Class FM-nek adta a Danubius Rádió frekvenciáját, mert eljárási hibát vétett. Ugyanebben a perben azt is kimondták, hogy mindettÅ‘l függetlenül a Class FM maradhat a Danubius frekvenciáin. A bÃróság azért is dönthetett Ãgy (nem jogerÅ‘sen), mert a médiatörvény ide vonatkozó része alkotmányellenes – mondta ki még 2007-ben az AlkotmánybÃróság. Az Országgyűlés viszont azóta nem módosÃtotta a jogszabályt.
Paczolay Péter, az AlkotmánybÃróság elnöke az MR1-Kossuth Rádió reggeli műsorában emlékeztetett: 2007-ben a testület egyebek mellett azt is kimondta, hogy nincsenek meg azok a garanciák, amelyek alapján el lehet bÃrálni a műsorszolgáltatásra irányuló pályázatokat. Nem áttekinthetÅ‘ a rendszer, nincsenek megfelelÅ‘ határidÅ‘k, nincsenek megadva az értékelési szempontok, illetve jogorvoslat sincs biztosÃtva.
Paczolay kiemelte: az alkotmányellenes szabályozás csapdájában vergÅ‘dik az ORTT, és bizonyos értelemben a bÃróságok is. A FÅ‘városi BÃróság polgári perben bÃrálta el az ügyet, polgári jogviszonynak fogta fel. Ugyanakkor maga az Ãtélet utal arra, hogy az ORTT közigazgatási szerv. Ez a lehetetlen helyzet pedig a továbbiakban is fennáll – tette hozzá az AlkotmánybÃróság elnöke, aki szerint tanulsága az ügynek, hogy a jogállamiság egyik alapintézménye, a sajtószabadság, azon belül a rádió és televÃzió frekvenciák műsorszolgáltatási pályázatainak elosztása terén nincs jogállami szabályozás 1996 óta.
Â

Hallgassa meg!


