Helikopteres kiképzők Afganisztánban

Fotó: MR/Visy László – illusztrációFotó: MR/Visy László – illusztráció
Bővülnek a magyar misszió feladatai, miközben csökken a létszám – mondta a Kossuth Rádiónak a honvédelmi miniszter.

 Hallgassa meg!

Most búcsúztatták azt a légi tanácsadó csoportot, amely Mi–17-es helikopteren képezi majd ki az afgán légierÅ‘ pilótáit – mondta a Kossuth Rádiónak a honvédelmi miniszter. Hende Csaba hozzátette: ebben az értelemben funkcióbÅ‘vítést hajtottak végre az afganisztáni magyar missziónál, de csökkentették és ésszerűsítették a kint szolgáló katonák létszámát.

A NATO-nak az a célja, hogy az afgán hadsereget és rendÅ‘rséget minél elÅ‘bb fejlesszék arra a szintre, hogy már önmaga tudja vállalni a felelÅ‘sséget az ország biztonságáért – mutatott rá Hende Csaba, aki szerint ez a "hazafelé szóló jegye" az ott szolgáló NATO-katonáknak.

Eladják a régi vadászgépeket

A Finnországból és az Egyesült Államokból nemrég érkezett helikoptereket, páncélozott harci járműveket és fegyvereket a hazai kiképzésben használja majd fel a honvédség – közölte a miniszter. Hozzátette: a magyar hadsereg több mint ötven korszerű páncélozott járművet is kapott használatra az afganisztáni hadszíntéren az amerikai szövetségesektÅ‘l.

Hende Csaba arról is beszámolt, hogy múlt héten nemzetközi tendert írtak ki a kiöregedett vadászgépek eladására. A kiírásban minimális vételárat is megjelölt a Nemzeti VagyonkezelÅ‘. A jövÅ‘ben a hadrendbÅ‘l kivont további MiG–29-eseket is értékesíteni szeretné a kormányzat.

Kivizsgálják az osztrák katonatisztek ügyét

A honvédelmi miniszter szerint szabályosan szereztek osztrák katonatisztek tudományos fokozatot Magyarországon. Hende Csaba a Kurier című bécsi lap cikkére reagált, amely szerint a költségek befizetése után különösebb erÅ‘feszítés nélkül doktori címhez juthatott a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen az osztrák védelmi minisztérium számos tisztje.

A doktori képzés a magyar jogszabályoknak megfelelÅ‘en, a magyar akkreditációs bizottság által engedélyezett módon és folyamatos ellenÅ‘rzés mellett történt. Az osztrák lap sem állítja, hogy valamilyen korrupció történt volna – közölte a honvédelmi miniszter, aki jelezte, hogy kivizsgálják az ügyet. Hende Csaba emlékeztetett: a parlament döntése értelmében az egyetem jövÅ‘re megszűnik, és beolvad a Nemzeti Közszolgálati Egyetembe.

Utolsó frissítés: 2011-08-21 12:24:34




MR1 Kossuth Radio> Hírek > Külhon > Helikopteres kiképzők Afganisztánban >