Határok nélkül - 2011.03.07. 21:08
Dmitro Tabacsnik ukrán oktatási miniszter orosz, román és magyar nemzetiségi szervezetek vezetőivel tanácskozott a kisebbségi oktatás helyzetéről. Tóth Mihály, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) tiszteletbeli elnöke elmondta, hogy a találkozóra azért volt szükség, mert a múlt év decemberében az oktatási tárcához küldött levelükre a középiskolai oktatás főosztályától formális, semmitmondó választ kaptak.
Tóth Mihály elmondta, abban állapodtak meg Tabacsnik oktatási miniszterrel, hogy jövőre az Ukrajnában élő kisebbségek nyelvéből, így magyarból is biztosítják majd az emelt szintű érettségi és egyetemi felvételi lehetőségét. A találkozót már egy hónapja próbálják megszervezni, hogy a kisebbségek számára aktuálisan két legfájóbb problémára megoldás szülessen. Az egyik az anyanyelven történő felvételi vizsgázás lehetősége. Ukrajnában a magyar, a román, a lengyel, a krími tatár nyelv- és irodalom szakra jelentkező diákok számos egyéb nyelvből tehetnek vizsgát, de az anyanyelvükből nem – hangzott el Tóth Mihálytól a Határok nélkül műsorában.
| Periódusos táblázat egy kárpátaljai iskolában Fotó: MR/Neubauer Rudolf |
Az ukrajnai nemzetiségek másik égető gondja, hogy – számos ígéret ellenére – mind a mai napig érvényben van a 461-es számú rendelet, amely arra kötelezi a nemzetiségi nyelven oktató iskolákat, hogy hatodik, hetedik osztálytól bizonyos tárgyak – többek között a matematika, a földrajz, a történelem – esetében fokozatosan vezessék be az ukránt tanítási nyelvként.
Az UMDSZ tiszteletbeli elnöke elmondta, hogy a kijevi oktatási miniszter a kisebbségi szervezettekkel folytatott tárgyaláson rendkívül nyitott volt a problémák megoldására. „Remélem, hogy őszinte volt az a csodálkozás, amivel reagált a felvetésünkre. Úgy nyilatkozott, hogy ezeknek a problémáknak a meglétéről nem volt tájékoztatva” – mondta Tóth Mihály a Dmitro Tabacsnikkal lezajlott tárgyalásról.
| A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola épülete Beregszászon Fotó: MR/Neubauer Rudolf |
Az ukrajnai magyar politikus szerint az ukrán tárcavezető azt mondta, a szóvá tett gondok megoldásának a világon semmi akadálya nem volna szabad, hogy legyen. Az idei felvételik kezdetéig azonban mégsem orvosolhatók a problémák, mert a rendelkezésre álló idő nem elegendő arra, hogy az oktatási kormányzat a tételeket a kisebbségi nyelvekből is elő tudja készíteni.
Tóth Mihály beszámolója szerint azonban Tabacsnik ígéretet tett rá, hogy ha a kisebbségi szervezetekkel augusztus, szeptember folyamán visszatérnek a kérdésre, akkor semmi akadálya nem lesz annak, hogy abból az öt nyelvből, amelyeken az – oroszon és az ukránon kívül – középiskolai oktatás folyik, elkészüljenek a feladványok.
Ha az ígéreteknek megfelelően jövőre ismét lehet magyar nyelv- és irodalom tantárgyakból felvételizni ukrajnai felsőoktatási intézményben, akkor a további még meglévő esélyegyenlőséget sújtó problémák megoldására is sort kell keríteni – mondta az UMDSZ tiszteletbeli elnöke.
Jelenleg az esélyegyenlőség ellen hat Ukrajnában az is, hogy a nemzetiségi iskolák végzőseinek - így azoknak a magyaroknak is, akik egyetemen vagy főiskolán szeretnének továbbtanulni - kötelező letenni egy ukrán vizsgát. Ez ugyanolyan nehéz, mint az ukrán diáktársaiknak előírt feladat, miközben, a többséghez tartozók tizenegy éven át tanultak előtte ukrán nyelven.
Kövessen minket a Twitteren is: twitter.com/mr1hu
Utolsó frissítés: 2011-03-08 12:15:18
Hallgassa meg!


