A dél-oroszországi Sztavropolban nyolc embert, egy egész családot, továbbá az alkalmazottakat ismeretlen tettesek a saját házuk garázsába terelték, majd kivégezték. Csak két, a házban elbújt kisgyerek élte túl a vérengzést. Mivel a családfÅ‘ a helyi alvilág egyik ismert figurája - aki ellen már többször követtek el merényletet -, valószínűleg maffia-leszámolásról van szó.
A városban roppant kényes és feszült az oroszok és kaukázusiak közötti viszony, ezért az ilyen gyilkosságok azonnal politikai töltetűvé válnak. Ráadásul két hónapja, innen nem messze, egy kis faluban hasonló módon mészároltak le tizenkét embert. Akkor kiderült, hogy az ottaniakat hosszú éveken keresztül terrorizálta, gyilkolta egy bűnözÅ‘ banda, amely ezúttal csak azért bukott le, mert egyszerre túl sok embert ölt meg, amire már a központi média is felfigyelt. Persze a helyi hatalom és a helyi rendÅ‘rség gyakorlatilag a bűnözÅ‘k zsebében volt. Moszkvából kellett nyomozókat küldeni az ügy felderítésére, de a lakosok sokáig még így sem mertek a mindenható gengszterek ellen vallani. Akkor a helyi kormányzó azzal védekezett, hogy Dél-Oroszországban mindenütt ilyen viszonyok uralkodnak. A mostani sztavropoli nyolcas gyilkosság azt mutatja, hogy nem a levegÅ‘be beszélt.
Kövessen minket a Twitteren is: http://twitter.com/mr1hu
Utolsó frissÃtés: 2011-01-23 10:17:48

Hallgassa meg!


