Parlamenti ütköző
Az emberek többsége számára a parlament unalmas törvénygyár. Egy-egy döntés háttere sokak előtt ismeretlen. A műsor készítői azt vallják, ez nem helyes, mert a parlamenti tudósítás több mint egy korrekt beszámoló a plenáris ülésekről. Ismertetni kell a jogszabályok előéletét, a viták hátterét is, hogy az emberek valóban megismerhessék az életüket meghatározó törvényeket.
A Parlamenti ütköző feladata az országgyűlés üléseiről a Krónikákhoz képest bővebb tájékoztatást adni, elsősorban persze a tárgyalt törvényjavaslatok, illetve a napirend előtti viták vagy politikai viták tartalmáról, de lehetőség szerint egy kicsit a hangulatról is, színes vagy „nem annyira fontos, de érdekes” részletekkel.
Közéleti ütköző
A műsor célja, hogy egy nap egy kiválasztott témájában az ellenérdekelt felek nyíltan, ha lehet, szemtől-szemben vitatkoznak körülbelül tizenkét percben. Az adás általában nem naprakész, hanem egyenesen percrekész: a lehető legaktuálisabb műsor érdekében sokszor az utolsó percben dől el a téma és a vitatkozók személye is.
Munkatársak
Náray Balázs
Németh Zoltán
Virághalmy Sarolta
Obersovszky Péter
Cikkek
-
Ütköző: kié legyen a föld?
2012.02.07. 17:04
Kiket és miért kell támogatni a földszerzésben? Kérdések és válaszok az Ütközőből. -
Ütköző: mit és mennyit vásárolunk idén?
2012.01.05. 20:06
Milyen esztendőre számíthatnak a kereskedők és a vásárlók? Erről szólt a csütörtök esti Ütköző. -
A magyar cukoripar múltja és jövője
2012.01.03. 15:30
Lezárult a magyar cukoripar privatizációját vizsgáló parlamenti bizottság munkája. Erről szólt az Ütköző. -
A Négy Mancs kampányai Magyarország ellen
2011.12.16. 14:00
A Négy Mancs képviselője eddig nemigen nyilatkozott a magyar médiában, most azonban elfogadta meghívásunkat. -
Végtörlesztés: vita az ígéretekről és a mérgező eszközökről
2011.10.28. 16:17
Hogyan csökkenhet a devizaadósság, segíthet-e, ha feltőkésítik az állami tulajdonú pénzintézeteket? -
Kárpótlás a meghurcoltaknak
2011.10.25. 19:00
Jóvátételi adót vetne ki a Fidesz, ezt jelentette be nemrég Lázár János frakcióvezető. -
A kérdés a régi: oltani vagy sem?
2011.10.25. 15:39
Még mindig akad orvos, aki nem feltétlen híve a védőoltásnak. Mások az oltóanyagok hatásosságával érvelnek. -
Az elvonások nőnek 2011-ben, a kompenzáció nem látszik
2011.10.19. 17:51
A pénteken benyújtott adócsomagból egyelőre csak az látszik, hogy nőnek az elvonások, az azonban egyelőre nem világos, hogy az ígért kompenzáció kit, h -
A beruházók legyűrik a régészeket?
2011.10.10. 22:18
A szakma tiltakozik az örökségvédelmi törvény tervezett módosítása miatt, a szakpolitikus szerint figyelembe kell venni a gazdasági szempontokat is. -
Vitatja a rekordbírságot a Mal Zrt.
2011.10.03. 22:01
A Mal Zrt. szerint természeti, a parlamenti vizsgálóbizottság szerint ipari katasztrófa idézte elő egy évvel ezelőtt a vörösiszapömlést.
| Megjelenítve 1 és 10 között (89 elemből) | Következő 10 >> | ||
Archívum
Elhúzódó válság Szíriában
2011.08.04. 15:53
Herencsár Lajos Közel-Kelet-szakértő és Tálas Péter biztonságpolitikai szakértő az Ütköző csütörtöki adásában.Mit tehet az állam a családokért?
2011.06.03. 13:20
Székely Hajnalka, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének elnöke, Kapitány Balázs, a Népességtudományi Kutatóintézet tudományos titkára és Hegedűs István, az Elvált Apák Egyesületének elnöke az Ütköző pénteki adásában.Merre mutatnak a líbiai események?
2011.03.22. 13:30
A Közel-Kelet három szakértője, N. Rózsa Erzsébet, a Magyar Külügyi Intézet tudományos főmunkatársa, Csicsmann László, a Budapesti Corvinus Egyetem Nemzetközi Tanulmányok Intézetének adjunktusa és Tüske László, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem arab tanszékének adjunktusa az Ütköző keddi adásában.Reform előtt az egészségügy
2011.02.17. 13:30
Sinkó Eszter és Mihályi Péter egészségügyi közgazdászok az Ütköző csütörtöki adásában.A parlament előtt az új alkotmány szabályozási elvei
2011.02.15. 13:30
Gulyás Gergely, a Fidesz és Bárándy Gergely, az MSZP parlamenti képviselője az Ütköző keddi adásában.Egekben az élelmiszerárak
2011.02.14. 13:30
Éder Tamás, az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetségének elnöke és Horváth István, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója az Ütköző hétfői adásában.Formálódnak az új szabályok a felsőoktatásban
2011.02.11. 13:30
Dux László felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár és Péceli Gábor, a Magyar Rektori Konferencia egyetemi tagozatának elnöke az Ütköző pénteki adásában.Elmérgesedő viták a gabonapiacon
2011.02.10. 13:30
Péter Mihály, a Magosz alelnöke, Vámosi Gábor, az IKR Zrt. terménykereskedelmi igazgatója és Roszik Péter, a Győr-Moson-Sopron megyei agrárkamara elnöke az Ütköző csütörtöki adásában.Három nap Siófokon: a frakciótól a kormányülésig
2011.02.09. 13:30
Gyömöre Máté, a Magyar Progresszív Intézet elemzője és Kern Tamás, a Századvég tudományos főmunkatársa az Ütköző szerdai adásában.Tárgyalás vádlott nélkül?
2011.02.08. 13:30
Frech Ágnes, a Fővárosi Bíróság Büntető Kollégiumának vezetője és Ruttner György ügyvéd az Ütköző keddi adásában.Orbán Viktor évértékelője előtt
2011.02.07. 13:30
Bruck Gábor kampánytervező és Németh Erzsébet szociálpszichológus az Ütköző hétfői adásában.Az új politikai idény előtt
2011.02.04. 13:30
Krekó Péter, a Political Capital elemzője és Szánthó Miklós, a Nézőpont Intézet munkatársa az Ütköző pénteki adásában.Módosításra szorul a sztrájktörvény
2011.02.03. 13:30
Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) főtitkára és Pataky Péter, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) elnöke az Ütköző csütörtöki adásában.Biztonságosabbak lesznek-e a szórakozóhelyek a West-Balkán tragédiája után?
2011.02.02. 13:30
Bérdi Zsolt ügyvéd, a gyanúsított biztonsági őrök főnökének védője és Birtalan Géza, a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara Pest megyei elnöke az Ütköző szerdai adásában.Kevesebb termény, dráguló élelmiszer
2011.02.01. 13:30
Pótsa Zsófia, a Magyar Gabonaszövetség főtitkára és Vancsura József, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke az Ütköző keddi adásában.Forrong az arab világ Észak-Afrikában
2011.01.31. 13:30
N. Rózsa Erzsébet, a Magyar Külügyi Intézet koordinációs igazgatója és Tüske László, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Kar arab tanszékének adjunktusa az Ütköző hétfői adásában.Csúcstalálkozó Davosban
2011.01.28. 13:30
Rácz Margit, a Magyar Tudományos Akadémia Világgazdasági Kutatóintézetének munkatársa és Madár István, a Portfólió.hu elemzője az Ütköző pénteki adásában.Tanítható-e a szociális érzékenység?
2011.01.27. 13:30
Galambos Rita, a Demokratikus Ifjúságért Alapítvány stratégiai és fejlesztési igazgatója, Ditzendy Károly Arisztid, a HROD Közösségi Társadalomfejlesztési Központ igazgatója és Forrai Tamás jezsuita tartományfőnök, a miskolci Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium igazgatója az Ütköző csütörtöki adásában.Biztonság és veszély a repülőtereken
2011.01.26. 13:30
Tálas Péter biztonságpolitikai szakértő és Nemes Gábor, a Magyar Rádió moszkvai tudósítója az Ütköző szerdai adásában.A magyar uniós elnökség lehetőségei, céljai és feladatai
2011.01.25. 14:53
Az Ütköző vendége ezúttal Romsics Gergely, a Magyar Külügyi Intézet tudományos főmunkatársa, valamint Törő Csaba, külügyi elemző.Vita az ifjúság és a szólásszabadság védelméről
2011.01.24. 13:30
Náray-Szabó Gábor a Professzorok Batthyány Körétől és Szigeti Tamás a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) képviseletében az Ütköző hétfői adásában.Liszt Ferencre emlékezik idén a világ
2011.01.24. 13:20
Balatoni Monika, a Hungarofest kreatív igazgatója és Kemenes Mária kulturális-turisztikai szakértõ az Ütköző hétfői adásában.Új kormányzati struktúrától az Új Széchenyi-tervig
2011.01.21. 13:30
A második Orbán-kormány eddigi munkáját Harrach Péter, a KDNP és Schiffer András, az LMP frakcióvezetője értékelte az Ütköző pénteki adásában.Taps és vita Strasbourgban
2011.01.20. 13:30
Az Európai Parlamentben szerdán elhangzottak szerkesztett, rövidített változata az Ütköző csütörtöki adásában.Mind a száz PPP projektet felülvizsgálják
2011.01.19. 13:14
Hegmanné Nemes Sára, a PPP ügyekért felelős államtitkár a Nemzeti, Fejlesztési Minisztériumtól az Ütköző szerdai adásában.West Balkán: szabályok vannak, az ellenőrzést kell szigorítani
2011.01.18. 13:05
Szabó Máté országgyűlési biztos, Bérczi László, a katasztrófavédelem tűzoltó ezredese és Gerendai Károly, a Sziget Fesztivál felelőse az Ütköző keddi adásában.Terítéken az Új Széchenyi-terv
2011.01.17. 13:30
Krisán László, a Ka-VOSZ vezetője és Szendrey Silvia, a Joint Venture Szövetség ügyvezető igazgatója az Ütköző hétfői adásában.Megnyíltak a kormányablakok
2011.01.14. 13:30
Szabó Erika, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára és Ipkovich György, a parlament alkotmányügyi bizottságának szocialista tagja az Ütköző pénteki adásában.Hogyan lehetne megelőzni az élelmiszer-botrányokat?
2011.01.13. 14:06
Kapitányné Sándor Szilvia, a Magyar Természetvédők Szövetségének csoportvezetője és Tóth István, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének titkára az Ütköző csütörtöki adásában.Munkapártibbak a magyarok
2011.01.13. 13:30
Pongrácz Tiborné, a Népességtudományi Intézet igazgatóhelyettese és Székely Hajnalka, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének elnöke az Ütköző csütörtöki adásában.Nő az alkoholfogyasztó fiatalok száma
2011.01.12. 14:28
Zacher Gábor toxikológus és Szilágyi Simon pszichiáter az Ütköző szerdai adásában.Rengeteg a fagyhalál
2011.01.11. 13:30
Nyitrai Imre, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium szociális ügyekért felelős helyettes államtitkára és Németh Sándor, a Szociális Ellátók és Szociális Ellátottak Egyesületének elnöke az Ütköző keddi adásában.Újratárgyalják a munkaidőre vonatkozó európai szabályokat
2011.01.10. 13:30
A munkavállalók képviseletében Borsik János, a munkáltatók oldaláról Zs. Szőke Zoltán az Ütköző hétfői adásában.Rendőri feladat a közbiztonság megteremtése a településeken
2011.01.07. 13:30
Kocsis Máté, az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának fideszes elnöke, Józsefváros polgármestere, Túrós András, az Országos Polgárőr Szövetség elnöke és Pál Tibor, a Belügyminisztérium volt államtitkára, a parlament önkormányzati és területfejlesztési bizottságának szocialista tagja az Ütköző pénteki adásában.Nagy érdeklődés az egyszerűsített honosítás iránt
2011.01.06. 13:30
Wetzel Tamás miniszteri biztos és Mile Lajos, a parlament európai ügyek bizottságának LMP-s alelnöke az Ütköző csütörtöki adásában.Áldatlan viszonyok a börtönökben
2011.01.05. 13:10
Bereczki Zsolt nyugdíjas ezredes, a Budapesti Fegyház és Börtön egykori parancsnoka, Kabódi Csaba egyetemi docens, az ELTE Állam- és Jogtudományi Kara büntetőeljárás-jogi és büntetés-végrehajtási jogi tanszékének vezetője, valamint két egykori elítélt az Ütköző szerdai adásában.Csapatmunka a soros uniós elnökség
2011.01.04. 13:30
Flamm László külügyi szakértő, Kiss J. László, a Magyar Külügyi Intézet igazgatóhelyettese és Keleti Miklós, a Magyar Rádió brüsszeli tudósítója az Ütköző keddi adásában.Martonyi János az uniós elnökségről
2011.01.03. 13:30
Martonyi János külügyminisztert Németh Zoltán kérdezte az Ütköző hétfői adásában.Visszatekintés 2010 novemberére és decemberére
2010.12.31. 18:30
Magyar Kornélia, a Magyar Progresszív Intézet vezetője és G. Fodor Gábor, a Századvég kutatási igazgatója az Ütköző péntek esti kiadásában.Visszatekintés 2010 szeptemberére és októberére
2010.12.31. 13:30
Magyar Kornélia, a Magyar Progresszív Intézet vezetője és G. Fodor Gábor, a Századvég kutatási igazgatója az Ütköző péntek déli kiadásában.Visszatekintés 2010 júliusára és augusztusára
2010.12.30. 13:30
Magyar Kornélia, a Magyar Progresszív Intézet vezetője és G. Fodor Gábor, a Századvég kutatási igazgatója az Ütköző csütörtöki adásában.Visszatekintés 2010 májusára és júniusára
2010.12.29. 13:30
Magyar Kornélia, a Magyar Progresszív Intézet vezetője és G. Fodor Gábor, a Századvég kutatási igazgatója az Ütköző szerdai adásában.Visszatekintés 2010 márciusára és áprilisára
2010.12.28. 13:30
Magyar Kornélia, a Magyar Progresszív Intézet vezetője és G. Fodor Gábor, a Századvég kutatási igazgatója az Ütköző keddi adásában.Visszatekintés 2010 januárjára és februárjára
2010.12.27. 13:30
Magyar Kornélia, a Magyar Progresszív Intézet vezetője és G. Fodor Gábor, a Századvég kutatási igazgatója az Ütköző hétfői adásában.2010 a gazdaságban
2010.12.23. 13:30
Bartha Attila, a Kopint-Tárki elemzője és Madár István, a Portfólió.hu szakértője az Ütköző csütörtöki adásában.Középtávú intézkedési terv a hajléktalanokért
2010.12.22. 13:30
Nyitrai Imre, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium szociálpolitikai helyettes államtitkára és Vecsei Miklós, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke az Ütköző szerdai adásában.Lehet-e tiltásokkal nevelni?
2010.12.21. 15:30
Síklaki István szociálpszichológussal, Tóth Balázssal, Helsinki Bizottság jogászval, Németh Zsolt kriminológussal és Szuhay Péter kultúrantropológussal beszélgetett Bálint István az Ütköző keddi műsorában.Legyenek zárva az üzletek vasárnap
2010.12.20. 13:30
Krisán László, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége kereskedelmi szekciójának elnöke, és Sáling József, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének elnöke vitázott az Ütköző hétfői adásában.Viták kereszttüzében a Nemzeti Színház
2010.12.17. 13:30
Csizmadia Tibor, az Egri Gárdonyi Géza Színház igazgató-főrendezője és Balázs Péter, a szolnoki Szigligeti Színház igazgatója az Ütköző pénteki adásában.Merre tovább, nyugdíjrendszer?
2010.12.16. 13:30
Ágoston Kolos, a Budapesti Corvinus Egyetem kutatója, Barzsó Pál, az Életút Pénztárak ügyvezető igazgatója és Bartók János, az Aviva Életbiztosító elnök-vezérigazgatója az Ütköző csütörtöki adásában.A regionális együttműködés még nem megoldás
2010.12.15. 09:13
Orbán Viktor szlovákiai látogatását véleményezte Öllős László, szlovákiai politikai elemző, és Szarka László, a Magyar Tudományos Akadémia Kisebbségkutató Intézetének történésze a szerdai Ütköző műsorában.Politikai nyilatkozat és parlamenti vita a nyugdíjról
2010.12.14. 13:30
A hétfő esti parlamenti vitából idézett részleteket keddi adásában az Ütköző.Bizalmas diplomáciai információk az interneten
2010.12.13. 13:30
Rácz Lajos egyetemi docens, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem nemzetbiztonsági tanszékének vezetője, Simonyi András volt washingtoni nagykövet és Galambos Márton, a Figyelő újságírója az Ütköző hétfői adásában.Klímacsúcs kérdőjelekkel
2010.12.10. 13:30
Szacsky Mihály életfolyamat-kutató és Mika János klímakutató az Ütköző pénteki adásában.Nemzetgazdasági érdek a korrupció visszaszorítása
2010.12.09. 13:30
Sántha György, az Állami Számvevőszék osztályvezető főtanácsosa és Földes Ádám, a Transparency International Magyarország jogi tanácsadója az Ütköző csütörtöki adásában.Történelmi csúcsot dönt az üzemanyag ára
2010.12.08. 13:30
Barta Judit, a GKI Energiakutató igazgatója és Skáre Balázs, a Solar Capital elemzője az Ütköző szerdai adásában.Vita az abortuszról
2010.12.08. 13:20
Alföldi Andrea, a Baloldali Feminista Hálózat vezetője és Lukács Tamás, az emberi jogi bizottság kereszténydemokrata elnöke az Ütköző szerdai adásában.Napirend előtt az EU-elnökségről és az elszámoltatásról
2010.12.07. 13:30
A napirend előtti felszólalásokból idézett keddi adásában az Ütköző.Szakszervezeti megmozdulás távolmaradókkal
2010.12.07. 13:20
Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szakszervezetének elnöke és Varga László, a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának vezetője az Ütköző keddi adásában.Karácsony előtt akcióban a fogyasztóvédők
2010.12.06. 13:30
Dömölki Lívia, az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület és a Kosár magazin munkatársa, Fülöp Zsuzsanna, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság szóvivője és Feiner Péter, a SPAR Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója és az Országos Kereskedelmi Szövetség elnöke az Ütköző hétfői adásában.Interneten az új alkotmány tervezete
2010.12.03. 13:30
Szántó Miklós, a Nézőpont Intézet elemzője és Gyömöre Máté, a Magyar Progresszív Intézet munkatársa az Ütköző pénteki adásában.Akciónapok a nők elleni erőszak ellen
2010.12.02. 13:30
Tóth Györgyi, a Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen Egyesület (NANE) elnöke, Urbán Erika, a Sorsunk és Jövőnk Alapítvány elnöke és Vojnovics Ibolya, a Fővárosi Igazságügyi Hivatal Áldozatsegítő Szolgálatának vezetője az Ütköző csütörtöki adásában.Harc a jogszerűtlen letöltések ellen
2010.12.01. 13:30
Mayer Erika internetjogász és Musinger Ágnes, a Magyar Hanglemezkiadók Szövetségének (MAHASZ) igazgatója az Ütköző szerdai adásában.Előzési tilalom kamionoknak
2010.12.01. 13:20
Kovács Kázmér ügyvéd, a Magyar Autóklub jogi csoportjának elnöke és Peredi Péter, a Fuvarozó Vállalkozók Országos Szövetsége (FUVOSZ) főtitkára az Ütköző szerdai adásában.Parlamenti vita a nyugdíjpénztári rendszer átalakításáról
2010.11.30. 13:30
A hétfői parlamenti vitát idézte fel keddi adásában az Ütköző.Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor szócsatája a parlamentben
2010.11.29. 18:30
Az MSZP-s képviselő azonnali kérdését és a miniszterelnök válaszát, valamint a körülményeket idézte fel hétfő esti kiadásában az Ütköző.Ünnep hitelből
2010.11.29. 13:30
Binder István, a PSZÁF szóvivője, Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára és Balog Gábor, a Magyar Cetelem Bank marketingosztályának vezetője az Ütköző hétfői adásában.Kötelező biztosítás: szolgáltatási verseny helyett árverseny
2010.11.26. 13:30
Cselovszki Zsolt, a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének szekcióvezetője, Megyeri Gábor, a Magyar Biztosítók Szövetsége gépjárműbiztosítási tagozatának elnöke és Sebestyén László, az egyik biztosító munkatársa az Ütköző pénteki adásában.A számlát is zárolhatja a lakáshitel fejében a bank?
2010.11.25. 13:30
Binder István, a PSZÁF szóvivője és Müller János, a Magyar Bankszövetség vezető tanácsadója az Ütköző csütörtöki adásában.Hogyan működik a segélyezés a világban és Magyarországon?
2010.11.24. 13:04
Hóvári János, a Külügyminisztérium globális ügyekkel foglalkozó helyettes államtitkára, Kaufer Virág, az LMP képviselője, valamint Sós Tamás, az MSZP képviselője az Ütköző szerdai adásában.Elkezdődött a jövő évi költségvetés vitája
2010.11.23. 13:01
A jövő évi költségvetést megalapozó csomaghoz kapcsolódó vezérszónoki felszólalások szerkesztett változata az Ütköző keddi adásában.Nemzeti adatvagyon állami kézben
2010.11.22. 13:30
Báldy Péter, a CompLex Kiadó igazgatója és Jóri András adatvédelmi biztos az Ütköző hétfői adásában.Dohányfüst: az egészség és a jog ördögi köre
2010.11.19. 13:15
Mucsi János, a Szövetség a Dohányzás Visszaszorításáért elnöke és Fodor Péter, a Füstölgők Társaságának elnöke az Ütköző pénteki adásában.Kevés a szakképzett munkaerő
2010.11.19. 13:07
Pethő Anikó munkaerő-piaci szakértő és Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke az Ütköző pénteki adásában.Átalakítás előtt a közoktatás
2010.11.18. 13:30
Csapó Benő, a Szegedi Tudományegyetem professzora és Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke az Ütköző csütörtöki adásában.Összefogásra van szükség a magyar áru érdekében
2010.11.17. 13:30
Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára és Kasza Gyula, a Budapesti Corvinus Egyetem Élelmiszertudományi Kar élelmiszeripari gazdaságtan tanszékének egyetemi adjunktusa az Ütköző szerdai adásában.Szükség van-e településőrségre?
2010.11.17. 13:20
Tóth Attila, a Hajdú-Bihar megyei közgyűlés külsős alelnöke, az Országos Polgárőr Szövetség alelnöke és Pál Tibor, az MSZP országgyűlési képviselője az Ütköző szerdai adásában.Költségvetési vita a parlamentben
2010.11.16. 13:30
A hétfői kormányzati expozék és ellenzéki vezérszónoki felszólalások szerkesztett és rövidített változata az Ütköző keddi adásában.Semmelweis Terv az egészségügy megmentésére
2010.11.15. 13:30
Stubnya Gusztáv, a Semmelweis Egyetem stratégiai igazgatója és Sinkó Eszter egészségügyi közgazdász az Ütköző hétfői adásában.Új stadion épül Debrecenben
2010.11.12. 13:40
Gémesi György, a Nemzeti Sportszövetség elnöke és Pajor-Gyulai László, az MLSZ kommunikációs vezetője az Ütköző pénteki adásában.Lehetőség a nyugdíjreformra?
2010.11.12. 13:30
Németh György közgazdász, nyugdíjszakértő és Renneczéder Éva ügyvéd, a nyugdíjpénztári törvény egyik megalkotója az Ütköző pénteki adásában.Javuló színvonal kevesebb emberrel a közszférában?
2010.11.11. 13:30
Varga Zsigmond, egy tanácsadó cég ügyvezetője és Árva János, a Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének elnöke az Ütköző csütörtöki adásában.Iszapkatasztrófa után – elhúzódnak a kártérítési perek?
2010.11.10. 13:30
Ruttner György, a Magyar Alumínium (MAL) Zrt. jogi képviselője, Magyar György ügyvéd és Tollár Tibor, a katasztrófavédelmi kormánybiztos helyettese az Ütköző szerdai adásában.Parlamenti vita a felsőoktatásról
2010.11.09. 13:20
A napirend előtti felszólalásokból idézett keddi adásában az Ütköző.A történelmi igazságtételről a parlamentben
2010.11.09. 13:15
A napirend előtti felszólalásokat keddi adásában idézte fel az Ütköző.Féltik a civilek a pénzügyi békéltető testületek függetlenségét
2010.11.09. 13:10
Eitmann Norbert, a Közép-magyarországi Fogyasztóvédelmi Egyesület elnöke és Binder István, a PSZÁF szóvivője az Ütköző keddi adásában.Osztódó baloldal, szétszakadó MSZP?
2010.11.08. 13:40
Szántó Miklós, a Nézőpont Intézet elemzője és Magyar Kornélia, a Progresszív Intézet vezetője az Ütköző hétfői adásában.Gyökeres változások előtt a felsőoktatás
2010.11.08. 13:30
Polónyi István, a Debreceni Egyetem Közgazdaságtudományi Karának egyetemi tanára és Sáska Géza, az ELTE és az Eszterházy Károly Főiskola oktatója az Ütköző hétfői adásában.Összeült a MÁÉRT
2010.11.05. 13:30
Tóth Judit, a Magyar Tudományos Akadémia Etnikai-Nemzeti Kisebbségkutató Intézetének munkatársa és Kántor Zoltán, a Magyar Külügyi Intézet tudományos munkatársa az Ütköző pénteki adásában.Terítéken az étkezési utalvány
2010.11.04. 13:30
Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára és Kovács László, a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöki tanácsadója az Ütköző csütörtöki adásában.Változások a családpolitikában
2010.11.03. 13:30
Török Zsolt, az MSZP szóvivője az Ütköző szerdai adásában.Doppinggyanúban az 1954-es világbajnok német csapat
2010.11.03. 13:20
Dóczi Tamás sportszociológus az Ütköző szerdai adásában.Gazdaságpolitikai fordulatot hoz a jövő évi költségvetés
2010.11.02. 13:30
Két közgazdász, Békesi László volt pénzügyminiszter és Lóránt Károly, az Európai Parlament szakértője, a Magyar Konzervatív Alapítvány tagja az Ütköző keddi adásában.Újabb taxiscsata Ferihegyen?
2010.11.02. 13:20
Dudás Zoltán, a Taxi Fuvarszervező Társaságok Szövetségének főtitkára és Veres István, a ferihegyi Zóna Taxi résztulajdonosa az Ütköző keddi adásában.Kampány a fogyatékos emberekért
2010.10.29. 13:02
Hargitai Lilla, a Médiaunió Alapítvány ügyvezetője, Vincze Zoltán filmrendező és Fejes András klinikai szakpszichológus az Ütköző pénteki adásában.Egyre több tizenéves él társasági életet képernyő előtt
2010.10.28. 13:30
Bacher János, a GfK Hungária Piackutató Intézet ügyfélkapcsolati igazgatója és Hammer Ferenc szociológus, médiakutató az Ütköző csütörtöki adásában.Kalauz és színdarab hajléktalanokról
2010.10.28. 13:20
Schermann Márta rendező és Vecsei Miklós, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke az Ütköző csütörtöki adásában.Vége az európai multikultúrának?
2010.10.27. 13:30
Feischmidt Margit kultúrantropológus és Egedy Gergely történész az Ütköző szerdai adásában.Parlamenti vita a magánnyugdíjról és az adótörvényekről
2010.10.26. 13:30
A parlament hétfői és keddi plenáris ülésén elhangzottak rövidített és szerkesztett változata az Ütköző keddi adásában.Új alkotmány: a keret kész, a tartalom formálódik
2010.10.25. 13:30
Bárándy Gergely szocialista parlamenti képviselő, az Országgyűlés eseti bizottságának alelnöke és Schöpflin György európai parlamenti képviselő, a miniszterelnök által felkért bizottság tagja az Ütköző hétfői adásában.A velünk élő rendszerváltás
2010.10.22. 13:30
Schmidt Mária és Ripp Zoltán történészek az Ütköző pénteki adásában.Átalakítás előtt a közigazgatás
2010.10.21. 13:30
Árva János, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének (MKKSZ) elnöke, Lamperth Mónika szocialista és Horváth Zsolt fideszes parlamenti képviselő az Ütköző csütörtöki adásában.Parlamenti vita a magánnyugdíjról
2010.10.20. 13:30
A szerda délelőtti plenáris ülésen elhangzottak szerkesztett és rövidített változata után Szanyi Tibor szocialista és Hegedűs Tamás jobbikos képviselő fejtette ki álláspontját az Ütköző szerdai adásában.A közösségi közlekedés átalakítására készül a kormány
2010.10.19. 13:30
Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára és Kovács Tibor szocialista országgyűlési képviselő az Ütköző keddi adásában.Tanműhely helyett valódi gyárban szerzett gyakorlat
2010.10.19. 13:07
Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke és Gúr Nándor, a Foglalkoztatási és Munkaügyi Bizottság szocialista alelnöke az Ütköző keddi adásában.Orbán Viktor ismertette a második gazdasági akciótervet
2010.10.18. 18:30
Az Országgyűlés plenáris ülésén elhangzottak szerkesztett, rövidített változata az Ütköző hétfő esti kiadásában.Egyre nagyobb tőkét mozgat meg a zöldgazdaság
2010.10.18. 13:40
Varga Katalin, az Energia Klub Környezetvédelmi Egyesület megújuló energia projektvezetője és Kiss Péter, a KPMG energia tanácsadásának vezetője az Ütköző hétfői adásában.Nem tervezik a válságadó áthárítását a kereskedők
2010.10.18. 13:30
Fodor Attila, a CBA kommunikációs vezetője és Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára az Ütköző hétfői adásában.Érvek és ellenérvek az otthonszülésről
2010.10.15. 13:30
Németh Mónika bába, a Napvilág Születésház munkatársa, Bottyán Emese szülésznő, az Országos Bábaszövetség képviselője és Elekes Tibor szülész-nőgyógyász, a Rózsakert Medical Center és a Szent János Kórház munkatársa az Ütköző pénteki adásában.Mit hozhatnak az új válságadók?
2010.10.14. 13:30
Csaba László egyetemi tanár és Madár István közgazdász az Ütköző csütörtöki adásában.Bérvita az Országos Érdekegyeztető Tanács előtt
2010.10.13. 13:30
A munkavállalókat képviselő Borsik János és a munkaadói oldalt vezető Zs. Szőke Zoltán az Ütköző szerdai adásában.A devizahitelekről a parlamentben
2010.10.12. 13:40
A hétfői plenáris ülésen elhangzottak rövidített és szerkesztett változata az Ütköző keddi adásában.Iszapkatasztrófa után – ki fizet a károkért?
2010.10.12. 13:30
Kovács Kázmér, a Magyar Ügyvédi Kamara elnökhelyettese és Püski András, a Magyar Biztosítási Alkuszok Szövetségének elnöke az Ütköző keddi adásában.A vörösiszap okozta katasztrófáról a parlamentben
2010.10.11. 18:30
Az Országgyűlésben elhangzottak szerkesztett, rövidített változata az Ütköző hétfő esti kiadásában.Miért nem bűncselekmény a lelki terror?
2010.10.11. 13:40
Halász Pálma, a Civil Mozgalom nőtagozatának vezetője és Zelenák József, a Szociálpolitikai és Munkaügyi Intézet fõosztályvezetõje az Ütköző hétfői adásában.Változnak a kötelező biztosítás szabályai
2010.10.11. 13:30
Rácz István, a Biztosítás.hu ügyvezetője és Binder István, a PSZÁF szóvivője az Ütköző hétfői adásában.Minek a nyitja az egy kulcs?
2010.10.08. 13:30
Vámosi-Nagy Szabolcs, az Ernst & Young adószakértője és Zara László, a Magyar Adótanácsadók és Könyvviteli Szolgáltatók Országos Egyesületének elnöke az Ütköző pénteki adásában.Munkahelyteremtés és környezetvédelem
2010.10.07. 13:30
Tombácz Endre, az ÖKO Zrt. szakmai igazgatója és Székely Tamás, a Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének elnöke az Ütköző csütörtöki adásában.Tragédiát okozott a vörösiszap
2010.10.06. 13:30
Tili Károly, Kolontár polgármestere, Holczinger László, Devecser korábbi polgármestere, Hoffmann Imre vezérőrnagy, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgató-helyettese és Csepregi István, az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség igazgatója az Ütköző szerdai adásában.Intézkedések a devizahitelesek megsegítésére
2010.10.05. 13:30
Barabás Gyula, a Széchenyi Hitelszövetség elnöke és Pregh Balázs független banki szakértő az Ütköző keddi adásában.Az afganisztáni szerepvállalásról vitáztak a parlamentben
2010.10.05. 13:10
Nagy György András összeállítása a parlamentben elhangzott afganisztáni szerepvállalással kapcsolatos vitáról szólt.Óriási felhatalmazás, rengeteg feladat
2010.10.04. 13:30
A helyhatósági választás eredményeit értékelő politológusok véleményét válogatta össze az MR1-Kossuth Rádió műsoraiból az Ütköző hétfői adása.Új korszak kezdődhet a vasárnapi választás után
2010.10.01. 13:30
Szomszéd Orsolya, a Nézőpont Intézet elemzője és Kiszelly Zoltán politológus az Ütköző pénteki adásában.Mérlegen az önkormányzatok
2010.09.30. 13:30
Verebélyi Imre, a Magyar Közigazgatási Társaság elnöke és Lóránt Zoltán, az Állami Számvevőszék önkormányzati főigazgatója az Ütköző csütörtöki adásában.Szigorítást sürgetnek a gyógyszerészek
2010.09.29. 13:30
Hankó Zoltán, a Magyar Gyógyszerészi Kamara alelnöke és Dietz Gusztávné, az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület elnöke az Ütköző szerdai adásában.Összefogással és márkákkal a hamisítás ellen
2010.09.29. 13:20
Simándi Andrea, irodavezető ügyvéd és Almási Gyula, a VPOP osztályvezetője az Ütköző szerdai adásában.Kiegészítő védelmi erő: újra lesz tartalékos katonaság
2010.09.28. 13:30
Kern Tamás, a Századvég tudományos főmunkatársa és Kovács Gyula nyugalmazott alezredes, katonai szakértő az Ütköző keddi adásában.Van-e, lesz-e hatása a családi pótlék megvonásának?
2010.09.28. 13:14
Az Ütköző keddi műsorában Szüdi János, a Pedagógus Szakszervezet tanácsadója, Kende Ágnes szociológus, a Magyar Tudományos Akadémia gyermekszegénység elleni programjának munkatársa, valamint Derdák Tibor, a sajókazai gimnázium igazgatója volt a vendég.Minőségi fejlesztésekre van szükség a turizmusban
2010.09.27. 13:30
Horváth Endre, a Nemzetgazdasági Minisztérium helyettes államtitkára, Kovács István, a Magyar Szállodaszövetség főtitkára és Németh Nándor, a Magyar Idegenforgalmi és Területfejlesztési Egyesület elnöke az Ütköző hétfői adásában.Az innováció egyenes útja egy ország boldogulásának
2010.09.24. 13:40
Kurucz Katalin, a Tempus Közalapítvány felsőoktatási és K+F csoportvezetője és Mokry Zsuzsa, a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal főosztályvezetője az Ütköző pénteki adásában.Sikerek és kudarcok az ENSZ-csúcson
2010.09.24. 13:30
Simai Mihály, a Magyar ENSZ Társaság elnöke, a Magyar Tudományos Akadémia Világgazdasági Kutatóintézetének kutató professzora és Kecskés D. Gusztáv történész az Ütköző pénteki adásában.Mi kerül a gyerekek asztalára?
2010.09.23. 13:30
Román Péter, a Junior Zrt. elnöke, Martos Éva, az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet főigazgatója és Megyeri István, a Gyermekétkeztetési Alapítvány igazgatója az Ütköző csütörtöki adásában.Autósok kontra kerékpárosok
2010.09.22. 13:30
Kovács Kázmér, a Magyar Autóklub jogi és érdekvédelmi bizottságának elnöke és László János, a Magyar Kerékpárosklub elnöke az Ütköző szerdai adásában.Európai érdek a gázellátás biztonsága
2010.09.21. 13:30
Két szakértő, Deák András és Magyari Dániel az Ütköző keddi adásában.Gyenge forint: előnyök és hátrányok
2010.09.20. 13:30
Náray Balázs összeállítása az Ütköző hétfői adásában.Versenyképes vidék családi gazdaságokkal
2010.09.20. 13:02
Jakab István kormánypárti képviselő, a Magyar Gazdakörök Szövetségének elnöke, Raskó György agrárközgazdász valamint Gőgös Zoltán szocialista országgyűlési képviselő, az előző kabinet államtitkára a hétfői Ütközőben.Magyarországon a dalai láma
2010.09.17. 13:40
Apatóczky Ákos Ázsia-szakértő és Sáry László tibetológus, az MR1-Kossuth Rádió munkatársa az Ütköző pénteki adásában.Hogyan javítható Magyarország külföldi megítélése?
2010.09.17. 13:30
Két egykori külügyminiszter, Jeszenszky Géza és Kovács László az Ütköző pénteki adásában.Bővítik a rendőrség létszámát
2010.09.16. 13:30
Horpácsi Ferenc, az ORFK főosztályvezetője, Finszter Géza kriminológus és Hóbor Zsolt, a Magyar Bűnüldözők Szakmai Egyesületének főtitkára az Ütköző csütörtöki adásában.Nyolcpontos csomag a devizahitelesek megsegítésére
2010.09.15. 13:30
Binder István, a PSZÁF szóvivője és Müller János, a Magyar Bankszövetség szóvivője az Ütköző szerdai adásában.A parlament előtt a tavalyi költségvetés
2010.09.14. 13:30
Kopits György, a Költségvetési Tanács elnöke és Horváth Sándor, az Állami Számvevőszék főigazgató-helyettese az Ütköző keddi adásában.Három éve megállt az elvándorlás a fővárosból
2010.09.13. 13:30
Salamin Géza városkutató, a VÁTI Nonprofit Kft. munkatársa, Szaló Péter, a Belügyminisztérium várospolitikai helyettes államtitkára és Berta Zsolt ingatlanfejlesztési szakember, a Walker and Williams Investment Group Hungary Zrt. elnöke az Ütköző hétfői adásában.Az OÉT összehívását sürgetik a szakszervezetek
2010.09.10. 13:08
Pataky Péter, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének elnöke és Palkovics Imre a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke az Ütköző pénteki adásában.Együttműködést várnak a kormánytól a nyugdíjas szervezetek
2010.09.10. 13:07
Jankovics György, a Nyugdíjasok Országos Szövetségének elnöke és Zsák Jánosné, a Nyugdíjas Polgári Egyesület elnöke az Ütköző pénteki adásában.PANKKK - Csak jövőre indulhat a könnyűzenét támogató program?
2010.09.09. 13:22
Újfalusi Gábor, a Magyar Művelődési Intézet közművelődési igazgatója és Berta András, a PANKKK programigazgatója az Ütköző csütörtöki adásában.Nyelvvizsga és így diploma nélkül a diákok egyharmada
2010.09.08. 13:35
Fazekas Márta, a Nyelvi Akkreditációs Központ vezetője és Rozgonyi Zoltán a Nyelviskolák Szakmai Egyesületének vezetője az Ütköző szerdai adásában.Internet - Évtizedek múlva is visszaüthet egy bejegyzés
2010.09.08. 13:27
Az internetre, közösségi oldalakra feltett személyes írások, fényképek esetleges veszélyeiről szólt az Ütköző szerdai adása.Kábítószer-használat: büntetés helyett elterelés
2010.09.07. 13:07
Sineger Eleonóra pszichiáter és addiktológus főorvos és Sárosi Péter, a Társaság a Szabadságjogokért drogpolitikai program vezetője az Ütköző keddi adásában.Nemzeti Eszközkezelő Társaság a devizahitelesekért
2010.09.07. 13:05
Barabás Gyula, a Széchenyi Hitelszövetkezet elnöke és Dabasi Tamás, a Fehér Kéményseprők Országos Társadalmi Szervezetek Szövetsége elnöke az Ütköző keddi adásában.Megmenthető a magyar szőlő és a bor?
2010.09.06. 13:15
Horváth Csaba, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának elnöke, Tiffán Zsolt Fideszes politikus, a Parlament borászati albizottságának elnöke valamint Tornai Tamás somlói borász, a Magyar Szőlő és Bortermelők Szövetségének elnöke és Molnár Péter tokaji borász, a Vindependent - Magyar Független Szőlő- és Bortermelők Országos Szövetségének elnöke az Ütközö hétfői adásában.Fellendülés előtt az autóipar?
2010.09.03. 13:30
Heinczinger Róbert, az Ernst & Young adópartnere és Erdélyi Péter, a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének elnöke az Ütköző pénteki adásában.Becsöngettek – új tanév új irányokkal
2010.09.02. 13:30
Hoffmann Rózsa oktatásügyi államtitkár és Hiller István volt oktatási és kulturális miniszter, szocialista képviselő az Ütköző csütörtöki adásában.Megszűnik az Egészségbiztosítási Felügyelet
2010.09.01. 13:40
Mikola István, a parlament egészségügyi bizottságának fideszes elnöke és Kovácsy Zsombor ügyvéd, az Egészségbiztosítási Felügyelet korábbi elnöke az Ütköző szerdai adásában.Polgárjogilag már felnőtt, büntetőjogilag még fiatalkorú
2010.09.01. 13:30
Gyurkó Szilvia jogszociológus, az Országos Kriminológiai Intézet munkatársa és Betlen Anna közgazdász, a MONA Alapítvány szakértője az Ütköző szerdai adásában.Magyarországon még mindig esik a kiskereskedelmi forgalom
2010.08.31. 13:33
Az Ütköző adásában Kovács Krisztinával, a GFK Hungária Piackutató menedzserével és Antalffy Gáborral, a KISOSZ elnökével beszélgetett Bálint István.Vége az átigazolási szezonnak
2010.08.31. 13:30
Kövesdi Viktor, a CMG játékosügynökség munkatársa és Dénes Ferenc sportközgazdász az Ütköző keddi adásában.Alig mozdul az ingatlanpiac
2010.08.30. 13:40
Petz Raymund, a GKI kutatásvezetője és Merli Péter, a Magyar Ingatlanszövetség elnöke az Ütköző hétfői adásában.Világuralomra tör a Google?
2010.08.30. 13:30
Bodnár Ádám, a HWSW főszerkesztője és Vajda Gábor, az Index szakújságírója az Ütköző hétfői adásában.Átalakítás előtt a felsőoktatás
2010.08.27. 13:30
É. Kiss Katalin, a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság tagja és Kucsera Tamás Gergely, a Doktoranduszok Országos Szövetségének elnöke az Ütköző pénteki adásában.Kormányokon átívelő ügy az afganisztáni magyar misszió
2010.08.26. 13:40
Marton Péter, a Budapesti Corvinus Egyetem oktatója, Romsics Gergely és Wagner Péter, a Külügyi Intézet munkatársai az Ütköző csütörtöki adásában.Hiánylefaragás papíron
2010.08.26. 13:30
Bod Péter Ákos közgazdász, egyetemi tanár és Németh György közgazdász, szociológus az Ütköző csütörtöki adásában.Büntethető-e a hamisított termékek vásárlója?
2010.08.25. 13:40
Dömölki Lívia, az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület élelmiszerbiztonsági szakértője és Bendzsel Miklós, a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület elnöke az Ütköző szerdai adásában.Természetvédelem kontra gazdálkodás
2010.08.25. 13:30
Tóth Péter, a Vidékfejlesztési Minisztérium főosztályvezetője és Luzsi József, a Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók Országos Szövetségének elnöke az Ütköző szerdai adásában.Elkerülhetetlen a járműpark fiatalítása a BKV-nál
2010.08.24. 13:30
Lovas Károly, a Nemzeti Közlekedési Hatóság elnökhelyettese és Héri József, a BKV Zrt. műszaki üzemeltetési igazgatója az Ütköző keddi adásában.Szemléletváltás a romapolitikában
2010.08.23. 13:30
Teleki László volt romaügyi államtitkár és Balog Zoltán, az Orbán-kormány roma integrációs államtitkára az Ütköző hétfői adásában.Idén már nem tervezi a gáz árának emelését a kormány
2010.08.19. 13:35
Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára és Kaderják Péter, a Budapesti Corvinus Egyetem Regionális Energetikai Kutató Központjának vezetője az Ütköző csütörtöki adásában.Szükség van-e új alkotmányra?
2010.08.19. 13:30
Két alkotmányjogász, Lövétei István és Szentpéteri Nagy Richard az Ütköző csütörtöki adásában.Autonómiavita az ENSZ genfi tanácskozásán
2010.08.18. 13:30
Náray Balázs összeállítása az Ütköző szerdai adásában.Szlovákia nem hitelez a görögöknek
2010.08.16. 14:30
Rácz Margit, a Magyar Tudományos Akadémia Világgazdasági Kutatóintézetének főmunkatársa és Bod Péter Ákos közgazdász, egyetemi tanár az Ütköző hétfői adásában.Vizsgálja a kereskedelmi láncokat a fogyasztóvédelmi hatóság
2010.08.16. 13:30
Fülöp Zsuzsanna, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság szóvivője és Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára az Ütköző hétfői adásában.Egy adóslista és következményei
2010.08.13. 13:30
Várszegi György, az APEH főosztályvezetője, Molnár György, a Kereskedelmi és Pénzügyi Szervezési-Tanácsadó Zrt. vezérigazgatója és Vámosi-Nagy Szabolcs, az Ernst & Young adószakértője az Ütköző pénteki adásában.Vita a kötelező gazdasági kamarai tagságról
2010.08.12. 13:30
Antalffy Gábor, a Kereskedők és Vendéglátók Országos Érdekképviseleti Szövetségének ügyvezető elnöke és Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke az Ütköző csütörtöki adásában.Megújulásra vár a magyar konyha
2010.08.11. 14:30
Két szakács, Litauszki Zsolt és Szegál Viktor az Ütköző szerdai adásában.Lesz-e megállapodás a Nemzetközi Valutaalappal?
2010.08.11. 13:30
Róna Péter közgazdász, az oxfordi egyetem tanára és Mellár Tamás, a Századvég Gazdaságkutató Zrt. kutatási igazgatója az Ütköző szerdai adásában.Mire használjuk a megújuló energiát?
2010.08.10. 13:30
Olajos Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára és Balogh László, a Magyar Megújuló Energia Szövetség elnöke az Ütköző keddi adásában.Reform vagy ellenreformáció az oktatásban?
2010.08.09. 13:30
Lannert Judit, a Tárki-Tudok vezérigazgatója, Baranyi Károly, a Nemzeti Pedagógus Műhely elnöke és Erőss Gábor szociológus, az LMP oktatási szakértője az Ütköző hétfői adásában.Őrségváltás a Sándor-palotában
2010.08.06. 13:30
Szomszéd Orsolya, a Nézőpont Intézet elemzője és Kiszelly Zoltán politológus az Ütköző pénteki adásában.Csütörtöktől tilos a füstölés a fővárosi aluljárókban
2010.08.03. 13:40
Félix Péter, a Füstirtók Alapítvány elnöke és Fodor Péter, a Füstölgők Társaságának elnöke az Ütköző kedd déli adásában.Lassú növekedés a gazdaságban
2010.08.03. 13:30
Vértes András, a GKI Gazdaságkutató Zrt. elnöke és Csaba László közgazdász, egyetemi tanár az Ütköző kedd déli kiadásában.Visszaéléssel vádolják az áruházláncokat a beszállítók
2010.08.02. 13:40
Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára és Folláth Zsuzsa, az Élelmiszerfeldolgozók Országos Szövetségének ügyvezetője az Ütköző hétfő déli kiadásában.Egyszerűbb az alkalmi munkavállalás
2010.08.02. 13:30
Czomba Sándor munkaügyi államtitkár és Gúr Nándor, a parlament foglalkoztatási bizottságának szocialista elnöke az Ütköző hétfő déli kiadásában.Felül lehet-e vizsgálni a közműcégek szerződéseit?
2010.03.19. 18:30
Kaderják Pétert, a Budapesti Corvinus Egyetem kutatóközpontjának vezetőjét és Hegedűs Miklóst, a GKI igazgatóját kérdezte az Ütköző pénteki adásában Bálint István.Fontos szerep juthat a Költségvetési Tanácsnak
2010.03.18. 18:30
Madár Istvánt, a Portfólió.hu elemzőjét és Tóth István Jánost, a Magyar Tudományos Akadémia Közgazdaságtudományi Intézetének tudományos főmunkatársát kérdezte Nagy György András az Ütköző csütörtöki adásában.Programot hirdetett a Fidesz
2010.03.12. 18:20
Kern Tamást, a Századvég szakértőjét és Gyömöre Mátét, a Progresszív Intézet elemzőjét kérte a Fidesz választási programjának elemzésére Nagy György András az Ütköző pénteki adásában.A Balatonring megépítésének elhalasztását javasolja Suchman Tamás
2010.03.11. 18:30
Suchman Tamás, a Balatonring eddigi kormánybiztosa az Ütköző csütörtöki adásában beszélt lemondásának okairól, Dénes Balázs, a Társaság a Szabadságjogokért elnöke pedig a sávolyi beruházással kapcsolatos fenntartásaikat ismertette.Inkább a buktatás, mint az örök kudarc?
2010.03.02. 18:30
Két oktatási szakértővel, Balogh Eleknével és Patakfalvi Attilánéval beszélgetett Bálint István az Ütköző keddi adásában.Orbán Viktor középre beszélt
2010.02.05. 18:35
Gyömöre Máté, a Progresszív Intézet munkatársa és Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet kutatási igazgatója és szakmai vezetője elemezte Orbán Viktor országértékelő beszédét az Ütköző pénteki adásában.Jönnek az elsőbbségi kórházi várólisták
2010.01.06. 23:01
Rácz Jenő, a Veszprém Megyei Kórház főigazgatója, a Magyar Kórházszövetség leendő elnöke és Kovácsy Zsombor ügyvéd, az Egészségbiztosítási Felügyelet volt vezetője az Ütköző szerdai adásában.Közéleti poénok - Szabályok közt a szilveszteri koccintás?
2009.12.31. 23:08
Bálint István és Nagy György András parlamenti tudósítók a Közéleti poénok című műsorban a kormány legújabb tervéről, a szilveszteri koccintás szabályozásáról kérdeztek politikusokat, jogvédőt, borlovagot.Aki szegény, az a legszegényebb
2009.12.18. 00:08
Korózs Lajos és Vecsei Miklós a szegénységről és a hajléktalan-ellátás helyzetéről az Ütközőben.
Adások
- 2012.01.19. 12:30
- 2012.01.19. 18:03
- 2012.01.20. 12:30
- 2012.01.20. 18:03
- 2012.01.23. 12:30
- 2012.01.23. 18:03
- 2012.01.24. 12:30
- 2012.01.24. 18:03
- 2012.01.25. 12:30
- 2012.01.25. 18:03
- 2012.01.26. 12:30
- 2012.01.26. 18:03
- 2012.01.27. 12:30
- 2012.01.27. 18:03
- 2012.01.30. 12:30
- 2012.01.30. 18:03
- 2012.01.31. 12:30
- 2012.01.31. 18:03
- 2012.02.01. 12:30
- 2012.02.01. 18:03
- 2012.02.02. 12:30
- 2012.02.02. 18:03
- 2012.02.03. 12:30
- 2012.02.03. 18:03
- 2012.02.06. 12:30
- 2012.02.06. 18:03
- 2012.02.07. 12:30
- 2012.02.07. 18:03
- 2012.02.08. 12:30
- 2012.02.08. 18:03
- 2012.02.09. 12:30
- 2012.02.09. 18:03
- 2012.02.10. 12:30
- 2012.02.10. 18:03
- 2012.02.13. 12:30
- 2012.02.13. 18:03
- 2012.02.14. 12:30
- 2012.02.14. 18:03
- 2012.02.15. 12:30
- 2012.02.15. 18:03
- 2012.02.16. 12:30
- 2012.02.16. 18:03
- 2012.02.17. 12:30
- 2012.02.17. 18:03
- 2012.02.20. 12:30
- 2012.02.20. 18:03
- 2012.02.21. 12:30
- 2012.02.21. 18:03
- 2012.02.22. 12:30
- 2012.02.22. 18:03
- 2012.02.23. 12:30
- 2012.02.23. 18:03
- 2012.02.24. 12:30
- 2012.02.24. 18:03
- 2012.02.27. 12:30
- 2012.02.27. 18:03
- 2012.02.28. 12:30
- 2012.02.28. 18:03
- 2012.02.29. 12:30
- 2012.02.29. 18:03





