Mai dátum: 2023. szeptember 24. (vasárnap) Mai névnap: Gellért, Mercédesz

Megállni tilos – Várakozni tilos mi a különbség

Megállni tilos – Várakozni tilos mi a különbség

A közlekedésben kevés olyan tábla váltott ki annyi félreértést, téves értelmezést, mint a megállni tilos és a várakozni tilos tábla. Hajlamosak vagyunk kedvünk szerint elbírálni a dolgokat, a közlekedésben sincs ez másképp. Sok esetben a “csak kiugrottam a kocsiból”, “perc múlva itt vagyok”, nagyon sokba fog kerülni. A bonyodalmak elkerülése érdekében, “tegyük hát tisztába” a jelentéseket, hatályokat.

Megállni tilos tábla

Megállásnak számít, ha a jármű egy helyben marad, a vezető nem hagyja el és az időtartam nem haladja meg az 5 percet. A megállás történhet ki és beszállás alkalmával, ki és berakodás céljából, illetve bármilyen okból kifolyólag, ami a jármű egy helyben maradását indokolja. Ennek tilalmát a megállni tilos tábla szabályozza. A jármű megállítását csak a vezető által nem befolyásolható tényezők esetében engedélyezi. Amennyiben kiegészítő tábla szabályozza a megállási tilalom időtartamát, a tábla a feltüntetett időn kívül már nincs hatályban.

Megállni tilos tábla

Megállni tilos tábla hatálya

A tábla utáni közlekedésre vonatkozik, mindaddig amíg nem helyezi hatályon kívül egy feloldótábla, illetve egy kisebb korlátozást jelentő tábla. Megszegése csak abban az esetben indokolt, amennyiben az forgalmi okokból történik, pl. forgalmi dugó, vagy műszaki hiba esetén. A megállni tilos tábla mellett az úttest szélén vagy a járda szegélyén levő folytonos vonal, szintén a megállási tilalomra figyelmeztet. Néhány példa a megállásra vonatkozó tilalomra:

  • be nem látható útkanyarulatban, bukkanóban vagy más olyan helyen, ahol a járművet a többi jármű vezetője kellő távolságból nem észlelheti
  • hídon, aluljáróban, alagútban, valamint ezek be- és kijáratánál
  • kapaszkodósávon, gyorsító-és lassító sávon, kerékpársávon, nyitott kerékpársávon, kerékpárúton, gyalog- és kerékpárúton
  • ahol a jármű fényjelző készülék vagy jelzőtábla jelzésének az észlelését akadályozza

Várakozni tilos tábla jelentése

Várakozásnak számít, ha a jármű egy helyben áll, a vezető elhagyta a járművet és az időtartam meghaladja az 5 percet. Voltaképpen a várakozás fogalma megegyezik a parkolással. A várakozni tilos tábla tehát a leállított jármű elhagyását tiltja, valamint az 5 percet meghaladó időzést, akkor is, ha a vezető a járműben tartózkodik. A tábla mellett az úttestre felfestett szaggatott vonal is a várakozás tilalmát jelenti. Kihelyezhetők kiegészítő táblák is, amelyek a korlátozás időtartamát (pl. 08-14 h), illetve az útszakasz hosszát (pl. 50 m) jelzik.

várakozni tilos tábla

Várakozni tilos:

  • a három külön úttesttel rendelkező út középső úttestjén
  • lakott területen kívül főútvonal úttestjén
  • ahol a jármű az útmenti ingatlanra való behajtást vagy az onnan történő kihajtást – az ingatlannal rendelkezni jogosult hozzájárulása nélkül – akadályozza
  • ahol a jármű szabályosan várakozó másik jármű megközelítését vagy elindulását akadályozhatja
  • az úttesten ott, ahol a járdán a megállás megengedett

várakozni tilos tábla kiegészítő táblával

Megállni tilos és várakozni tilos

A megállni tilos és a várakozni tilos táblák együttes kihelyezése, azt jelenti, hogy a járművet nem állíthatjuk le, semmilyen időtartamra, akkor sem, ha benne tartózkodunk, tehát annak folyamatos mozgásban kell lennie. Ritkán találkozhatunk mindkét táblával egyidőben, hiszen a megállni tilos tábla szigorúbb korlátozást jelent, eleve úgy értelmezendő, hogy a várakozás sem megengedett, csak abban az esetben, ha a várakozásra adottak a feltételek, pl. kijelölt parkolóhely.

Megállni tilos - Várakozni tilos mi a különbség

Mi a különbség a megállni tilos és a várakozni tilos között

A vizuális különbség mindössze egy átlós piros színű csík, korlátozást illetőleg már más a helyzet. Megállás esetében a vezető a járműben, vagy annak közvetlen közelében tartózkodik, míg a várakozásnál otthagyja a járművet. A megállni tilos tábla a jármű leállását csak abban az esetben engedi, ha ez a forgalomban előállt helyzet miatt szükséges (forgalmi dugó, közúti baleset, természeti jelenség által előidézett viszonyok, műszaki hiba a járművön), a várakozni tilos tábla a jármű megállítását engedélyezi, amennyiben ki és berakodás van folyamatban, a ki és beszállás időtartamára. Amennyiben az időtartam ezt követően meghaladja az 5 percet és a várakozni tilos tábla hatályban van, közlekedési kihágást követünk el.

Érdemes hát tudnunk a két tábla jelentését, mert ellenkező esetben nagy a valószínűsége, hogy nem ússzuk meg bírság nélkül, amely tízezres nagyságrendben mérhető forintban.

Hasznosnak találta a cikket?

Hasonló cikkek a blogoldalról

Teqball - az új hungarikum

Teqball – az új hungarikum

A világon a legelterjedtebb és mindenképpen a legkedveltebbek a labdajátékok. Foci, kézilabda, röplabda, kosárlabda és még sorolhatnánk. Ebben a rengetegben mondhatnánk nem lehet új a nap alatt, kitalálni és népszerűvé tenni egy újat szinte lehetetlen. Nos, három lelkes magyarnak sikerült!

Büntetőpontok lekérdezése online - ittas járművezetés

Büntetőpontok lekérdezése online

A közlekedési büntető (előéleti) pontrendszert 2000-ben vezették be Magyarországon, 2001. január 1.-től lépett hatályba. Közlekedési büntetőpontok kiszabhatók minden jogosítvánnyal rendelkező személyre, illetve azokra is akik éppen a járművezetéstől való eltiltás, vagy a vezetői engedély visszavonásának folyamatában vannak. A pontrendszer a jogszabályban meghatározott szabályszegés elkövetésén alapul. Olyan személyekre, akik jogosítvánnyal nem rendelkeznek, nem szabható ki, valamint azokra sem, akiket az eljáró szervek vezetéstől való eltiltással jogerősen szankcionáltak.

 

Hasonló cikkek ebből a kategóriából

Plank edzés - Gyakorlatok kezdőknek

Plank edzés – Gyakorlatok kezdőknek

Napjaink rohanó világában talán a legnagyobb értéket az idő képviseli. Nagyon sok mindent el kell végeznünk és még többet el szeretnénk végezni. A szabadidő olyan fogalommá vált, amelyet egyre kevesebb ember tud magának megengedni. Ahhoz, hogy készek, fittek legyünk a napi feladatok teljesítéséhez, szellemileg és nem utolsó sorban fizikailag is top formában kell lennünk. A következőkben az utóbbival foglalkozunk a plank edzés bemutatásával.

Hogyan működik az IQ teszt?

Hogyan működik az IQ teszt?

Te tudod hogyan működik az IQ teszt, mit képes feltárni és mennyire megbízható? Az intelligenciatesztek az elmúlt évtizedekben igazán népszerűvé váltak, de fontos ismerni a korlátaikat is, mert csak így lehet az eredményüket objektív módon értelmezni.