Mai dátum: 2024. április 21. (vasárnap) Mai névnap: Konrád

Teqball – az új hungarikum

Teqball – az új hungarikum

A világon a legelterjedtebb és mindenképpen a legkedveltebbek a labdajátékok. Foci, kézilabda, röplabda, kosárlabda és még sorolhatnánk. Ebben a rengetegben mondhatnánk nem lehet új a nap alatt, kitalálni és népszerűvé tenni egy újat szinte lehetetlen. Nos, három lelkes magyarnak sikerült!

A történet 2012-ben kezdődött, majd két év folyamatos fejlesztés után elkészült az első teqball asztal. A labdajátékot hivatalosan 2016-ban Ronaldinho (a teqball egyik nagykövete) mutatta be Budapesten. Érdekesség, Magyarország első hivatalos egyesülete az I. Teqball Budapest SE, 2015-ben alakult, egy évvel a hivatalos bemutató előtt.

Mi az a teqball

A teqball megszületése 3 ember nevéhez fűződik. Borsányi Gábor (kreatív ötletgazda), Huszár Viktor Dénes és Gattyán György, merész vállalkozásba kezdett, egy új sportág létrehozásába. Mi is az a teqball? Két már létező sport, a foci és az asztalitenisz ötvözete. Speciális teqball asztalon, bármilyen 5-ös fudball labdával játszható, 2 (egyéni), illetve 4 (páros) játékos részvételével. A labda érintése a karok és a kezek kivételével bármelyik testrésszel engedélyezett. A játékot kortól és nemtől függetlenül játszhatják, szabad, vagy zárt téren egyaránt.

Teqball atyja

Borsányi Gábor 15 évig versenyszerűen űzte a labdarúgást. Az ötlet 2000 nyarán fogant meg benne, amikor is a Balatonon dolgozott, és felfigyelt arra, hogy a beton pingpong asztalokon néhányan lábbal, fejjel dobálgatják át a focilabdát az ellenfél térfelére. Focista lévén kedvet kapott, hogy kihívja a győztest, aki elmondása szerint egykor a Bundesliga játékosa volt. Az ex profi kikötése a pénz alapú játszma volt, ami nem tántorította el Gábort a kihívástól. A végeredmény a magyar javára dőlt el, a profi nagy megdöbbenésére, aki elmondta, eddig veretlen volt ebben a játékban. A győzelem, valamint a játék vonzereje indította be Gáborban azokat az ötleteket, amelyek a ma ismert teqball kiforrott formájáig vezettek.

Az események igazán 2012-ben kezdtek el pörögni, amikor Gábor találkozott Huszár Viktorral, akivel megosztotta elképzeléseit, majd alapító és üzlettársak lettek. Ma már büszkén kijelenthetjük, Borsányi Gábor teqball feltaláló.

Borsányi Gábor teqball feltaláló

Kép forrása: sportmarketingtagozat.hu

Teqball asztal

Mivel a hagyományos pingpong asztal lapjának sík alakja hátrányos volt a játék szempontjából, ki kellett ötleni egy megfelelő formát, amely követni tudja a játék dinamikáját. Itt jön be a képbe Tóth Máté és a Co and Co Design csapata, akikkel közösen született meg a teqball asztal mai, végleges változata. Az asztal megtervezésénél több szempontot is figyelembe kellett venni, kül és beltéren egyaránt használható legyen (tekintettel az időjárási viszonyokra), strapabírása legyen kiemelt, hiszen láb és testkontaktussal kell számolni (a játékosok ráeshetnek, belerúghatnak az asztalba).

Egy ilyen álom megvalósításához nem kevés pénz kell. Befektetőt kellett sürgősen találni. Az anyagi támasz Gattyán György vállalkozó képében jelent meg, aki nem csak az anyagi lehetőségeket látta a projektben, hanem a sport iránti lelkesedést is osztotta az ötletadókkal. Létrejött egy tökéletes csapat egy álom megvalósításának ígéretes útján.

A teqball asztal méretei:

  • hossza 3 m
  • szélessége 1,7 m (a hálóval együtt)
  • magassága 0,9 m (a háló felső éléig)
  • játékfelület magassága a talajtól, legmagasabb pont 0,76 m, legalacsonyabb pont 0,565 m.
Teqball asztal méretei

Kép forrása: freesportparks.hu

Teqball játék menete

Játszható egyéni, vagy páros felállásban. Egy mérkőzés, versenytípustól függően 2, 3 vagy 4 nyert játszmáig tart. Minden játszmát az a fél nyeri, aki először eléri a 12. pontot, kivéve a döntő játszmát, ahol legalább két pont különbség kell a győzelemhez. A játékosok, párosok minden véget ért játszma után térfelet cserélnek. Az adogatás megkezdésekor a labdának mozdulatlanul kell nyugodnia az adogató kezének nyitott tenyerében az asztal legalacsonyabb szintje fölött. Az adogatónak megközelítőleg függőlegesen, minden pörgetés nélkül kell feldobnia a labdát. Ahogy a labda megmozdul az adogató kezében, úgy számít, hogy játékban van.

A játékosok a kezükön és karjukon kívül bármely testrészükkel visszajuttathatják a labdát az ellenfél térfelére. A játékosoknak maximum három érintés áll rendelkezésükre visszajuttatni a labdát. Érintésnek számít az is ha menet közben a játékosok nem szándékosan érnek a labdához, pl. ruházattal, hassal, stb..

A hivatalos játék és versenyszabályzat itt olvasható.

Megemlítendő, hogy hazánkban, több helyen található teqball asztal. Ha a keresőbe beírjuk a “teqball pálya Budapest” szavakat, meglepően szép számú, főképpen szabadtéri asztal elérhetőségét tárja elénk.

Teqball játék menete

Kép forrása: felelosszulokiskolaja.hu

Magyar teqball játékosok

Magyarország teqball játékosai a világ élvonalában foglalnak helyet. Imreh Balázs teqball játékos amerikai kupagyőztes, válogatottunk pedig az ez évi Teqball Tour madridi állomásán négy aranyat, négy ezüstöt és 3 bronzot szerzett. Jelenleg a FITEQ ranglistáján a legjobb 10 között minden kategóriában ott vagyunk. Női egyéniben Izsák Anna az első, férfi egyéniben Blazsovics Ádám a második helyen van rangsorolva.

Az elmondottak alapján a teqball előtt fényes jővő áll és a magyarok mindenképpen csillagok, amelyek ezt a fényt sugározzák. Feltaláltuk és a legjobbak között vagyunk!

Hasznosnak találta a cikket?

Hasonló cikkek a blogoldalról

elsősegélynyújtás

Egészségügyi tanácsok és elsősegélynyújtás

Elképzelhető, hogy egy nap hirtelen szemtanúja leszel egy balesetnek, vagy éppen te magad kerülsz váratlan helyzetbe, ahol azonnali cselekvésre van szükség. De vajon felkészült vagy-e arra, hogy hatékonyan nyújts elsősegélyt? Cikkünkben átfogó útmutatást adunk, hogy mit kell tenned, ha az élet váratlanul próbára tesz.

 

Hasonló cikkek ebből a kategóriából

Kedvenc online rádióink – mit hallgatunk a legtöbbet?

Kedvenc online rádióink – mit hallgatunk a legtöbbet?

A rádióhallgatás régóta része az életünknek, habár az utóbbi 1-2 évtizedben egy kicsit ez a szokásunk is megváltozott. Mint minden, a rádióhallgatás is nagymértékben áttevődött az online térre, ha nem is teljesen – az autóban rádióhallgatás azért még mindig széles körben elterjedt. Az otthoni rádiózás viszont már sokkal inkább internetes alapú, ami nem véletlen: nagyobb a választék, és lényegesen kevésbé körülményes a használata.